Fejbe lőtte volt párját egy magyar férfi Ausztriában – hajtóvadászat indult ellene

A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az elkövető továbbra is felfegyverzett, ezért komoly veszélyt jelenthet a lakosságra.

Vasárnap este öngyilkos lett egy fiatal férfi vasárnap a Mammutban. A 20 éves fiatalember már a tragédia előtt is dührohamot kapott a bevásárlóközpont egyik mozitermében, ahol kiabált és fejjel belerohant a vászonba.
Leugrott a Mammut 2 bevásárló harmadik emeletéről vasárnap este, és a helyszínen életét vesztette egy 20 éves fiatalember. A férfi előzőleg a Mammut 1 egyik mozitermében nézte a Narnia krónikáját, de információk szerint már ott is dührohamot kapott. A mozi egyik dolgozója kollégáitól úgy tudja: a férfi a film közepén felpattant a helyéről, kiabálni kezdett, majd fejjel nekirohant a vászonnak, amely ettől be is szakadt Állítólag azt kiabálta: „irány az idegenlégió”. Ezután kivezették a teremből, és látszólag sikerült is megnyugtatniuk, írja az Index.