Gyurcsány nem új pártot akar

2010. november 11. 19:34

Gyurcsány Ferenc inkább az MSZP megreformálására koncentrálna új párt alapítása helyett - derült ki a volt kormányfő szavaiból Kismaroson, a szocialista párt Pest megyei egyes számú választókörzeti szervezetének rendezvényén.

2010. november 11. 19:34

Gyurcsány Ferenc nem kíván új pártot alapítani, de a jelenleginél erősebb és egységesebb ellenzéket szeretne, amelyben a Magyar Szocialista Párt kulcsszerepet játszik. A volt kormányfő erről Kismaroson beszélt csütörtök délután, amikor az MSZP Pest megyei egyes számú választókörzetének tagsága vendégül látta. A rendezvény alatt egy mintegy 25 főből álló csoport - köztük jobbikosok - demonstrált a politikus ellen.

A beszélgetést megelőző sajtótájékoztatón Gyurcsány elmondta: „nem új pártot kell alapítani (...) hanem annyi változást kell előidézni, hogy az átalakulásokkal létrejövő párt egy megújult, újként ható pártként állhasson a választók elé.” Saját szerepét illetően úgy fogalmazott: „ezért dolgozom”.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kunciaan
2010. november 12. 12:54
Öszödiböszme mit tesz a napszakokban ?
civilina
2010. november 12. 09:51
Gyurcsányi úr egy igen tehetségtelen politikus és egy nagyon gyenge jellemű ember. Nem is értem, mit esznek rajta egyes balliberális elit "okos, az értékekre oly finnyás és érzékeny" tagjai. Úgy látom, nincs megoldás a baloldalon Gyurcsányi úrral. Ha új pártot gründol, az sem könnyű, ha marad a pártban, akkor viszont a többiek mondhatnak végleges búcsút a klasszikus baloldali értékektől. Állandósulni fog a belharc, ami az mszp-t legyengíti. Örülök mindkét megoldásnak, mert bizonyítva látom - Ágh Attila úrral szemben - , hogy az mszp sohasem volt egy megújulásra képes és érdemes párt. Ehhez még az is kevés lenne, ha újra születnének.
balbako_
2010. november 12. 09:19
Járja az alapszerveket és megkísérli kiszervezni a pártot a jelenlegi vezetők alól. Ha ez nem sikerül, jön a B terv és akkor kizáratja magát (hja, az üldözöttség nimbusza!) és új pártot gründol. Azonban addig amit lehet infrastruktúrában lenyúl az MSZP-től. Lássuk be ebben profi!
hórics
2010. november 12. 09:10
Feri! A rombolási hajlamod megtapasztaltuk, ezért elküldtünk el a picsába. Mindazonáltal, amennyiben ezt a hajlamod az mszp szétverésében is kamatoztatod, még jóvá tehetsz egy keveset a korábbi bűneidből!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!