APEH helyett jön a NAV

2010. november 16. 17:31

Jövő év január 1-jétől létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összeolvadásával. A szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat és több mint százmilliárd forinttal gazdálkodik majd. A pénzügyőrök fegyveres testülete is alá tartozik majd.

2010. november 16. 17:31

Az Országgyűlés által elfogadott törvény kimondja: a NAV államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal; a NAV ellát majd bűnüldözési feladatokat is, megjelennek az adónyomozók.

Az APEH és a VP összevonásával létrejövő szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat és több mint százmilliárd forinttal gazdálkodik majd; a kormánypártok előzetes számításai szerint a két szervezet összevonásával évi 8-10 milliárd forintos megtakarítás érhető el. A tervek szerint 2011. január 1-jétől közös hivatal jön létre a vezetői és funkcionális szintek integrálódásával, egy évvel később megvalósulhat a közös folyószámla-vezetés, míg a teljes integrációra 2013-ban kerül sor.

A NAV felügyeletét a miniszterelnök által kijelölt miniszter látja el, ez a nemzetgazdasági miniszter lesz. A NAV elnökét – határozatlan időtartamra – a felügyelő miniszter javaslatára, a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel. Elnöknek jogi vagy közgazdasági felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki. Az elnökhelyetteseket és a gazdasági vezetőt – szintén határozatlan időtartamra – az elnök nevezi ki, és menti fel. Elnökhelyettessé jogi, közgazdasági vagy szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki. Az új szervezet személyi állománya kormánytisztviselőkből, szolgálati viszonyban álló hivatásos állományú tagokból (pénzügyőrökből), kormányzati ügykezelőkből és munkaviszonyban álló munkavállalókból áll. Külön fejezet foglalkozik a pénzügyőrök jogaival és kötelezettségeivel. Mivel ez fegyveres testület, így a javaslat részletesen szabályozza a fegyverhasználat mellett a kényszerítő eszközök alkalmazását is, és szól a titkos információgyűjtésről is.

Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a törvényjavaslat expozéjában azt közölte: a kormány egyszerű és áttekinthető adórendszert épít, amelynek fontos eleme, hogy a tisztességesen adózók védelmében az államnak hatékonyan fel kell lépnie azokkal szemben, akik a közteherviselésből rájuk eső rész elcsalásán munkálkodnak; az APEH és a VP összevonásával létrejövő szervezet a hatékony, költségtakarékos közigazgatás elvére építve biztosítja az állam adó- és adójellegű bevételeinek teljes körű kontrollját és védelmét.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Machiavelli
2010. november 17. 09:59
Bármi áron ki lesz taposva belőlünk az adó, akár az életünk árán is, hogy fizetni lehessen az államadósság kamatait a kölcsönző hedge fundoknak. Lesz adórendőrség, meg fegyveres testület, erőszakszervezet. Szép... bocs, nem tudok neki őszintén örülni. Persze egy politikust, aki a kitaposott pénzből él és néha jelentősen gazdagodik is, őt nyilván lelkesíti a dolog. Az a helyzet, hogy olyanra szednek ki belőlünk pénzeket, amit amúgy nem fizetnénk ki, csak erőszak árán, mert nem a mi javunkat szolgálja és olyan mértékben, hogy nyomorgunk mellette.
Reakczy Jóska
2010. november 17. 08:43
Eddig is egyben voltak, a Pénzügyminisztérium alatt.
Zig Zag
2010. november 16. 22:18
A legszebb rész, amikor a tv preambulumában elismerik, hogy már nem emlékszem hány (de sok) milliárddal többe kerül az összevonás, mint a külön külön szervezetek, mert a fizetéseket is össze kell hangolni. Megtakarítás csak évek múltán várható, a funkcionális részek csökkenéséből fakadóan - ha várhatók? Az összevonás indoka a két szervezet közti adatcsere javítása, ami mindkét entitás részéről évekre visszamenően mindig legendásan jónak volt megénekelve. Akkor most hogy van ez? Ti értitek?
tutti_mc_mondo
2010. november 16. 20:29
pacman 2.0 rulez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!