Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kris Peeters flamand miniszterelnökkel találkozott. A megbeszélésen mindkét kormányfő szorgalmazta a gazdasági kapcsolatok további fejlesztését.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Kris Peeters flamand miniszterelnökkel találkozott. A megbeszélésen mindkét kormányfő szorgalmazta a gazdasági kapcsolatok további fejlesztését.
Szijjártó Péter közleménye szerint Magyarország és Flandria már most is egymás fontos külkereskedelmi partnerei, azonban a két miniszterelnök a gazdasági kapcsolatok további fejlesztését szorgalmazta, különös tekintettel a két kormány gazdaságfejlesztési koncepcióinak közös vonásaira. A magyar kormánynak határozott célja, hogy rövid időn belül Közép-Európa legversenyképesebb gazdaságát hozza létre.
