Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vizsgálatot indít a Sanghaji Világkiállítás körülményeinek tisztázására. A vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal folytatja le, feladata, hogy választ kapjon az expoval összefüggő, az utóbbi hetekben, hónapokban felmerült kérdésekre.
A kormányszerv rövid közleménye szerint az igazságügyi minisztérium létrehoz egy testületet a többi érintett szaktárcával, a Külügyminisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, és a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal közösen. Ez a testület felügyeli majd a jövőben a világkiállítással kapcsolatos feladatokat.
