Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Pintér Sándor mindent elkövet, hogy Magyarország élhető, békésebb és gazdagabb ország legyen. A Magyar Hírlapnak adott interjúban a belügyminiszter közölte: a közrend területén nem ismer tabut.
A napilap csütörtöki számában megjelent interjúban Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy „a munkát megvető réteget munkára szoktatják, a közterületeket megtisztítják a koldusoktól és az ország hangulatát rontó személyektől, de úgy, hogy ők is lehetőséget kapjanak az élettől”.
Pintér a legnagyobb gazdasági botrányokról elmondta: a nyomozásokhoz hatalmas szakértői háttérre van szükség, és ezek a szövevényes ügyek, hiába botrányosak, sokszor a törvényesség határán mozognak.

