Sólyom visszadobta a kormánytisztviselő-törvényt

2010. június 14. 13:42

Sólyom László visszautasította a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény aláírását, a köztársasági elnök szerint ugyanis összeférhetetlen az Európai Unió jogával. Eközben az LMP is alkotmányossági aggályokat vetett fel a közigazgatási államtitkári vétóval kapcsolatban.

2010. június 14. 13:42

Sólyom László visszaküldte a kormánytisztviselők jogállásával kapcsolatos törvényt az Országgyűlésnek, az Európai Unió jogára hivatkozva. Az EU Alapjogi Chartája ugyanis tiltja a munkavállalók indokolatlan elbocsátását. A múlt kedden elfogadott törvény pedig pontosan ezt tenné lehetővé: indoklás nélkül, két hónap felmondási határidővel lehetne felmenteni az új kormánytisztviselőket.

Alkotmányossági aggályra hívja fel a figyelmet a Lehet Más a Politika is: a párt szerint ellentétes az alaptörvénnyel az, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára megvétózhatja más tárcák tisztségviselőinek kinevezését. Az LMP arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ez a miniszterek vezetéshez való jogát korlátozza, mivel olyan személy bírálhatja őket felül, akivel nincsenek hierarchikus viszonyban. Ez pedig a miniszterek ágazatirányító tevékenységét korlátozza, ami pedig az Alkotmány 37. § (2) bekezdésébe ütközik.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
beaufort
2010. június 14. 22:19
egyébként meg: komolyan gondoljátok, hogy akiket ti szeretnétek megbüntetve látni, azok még mindig ott vannak az államigazgatásban? az igazi, párthoz kötődő vezetők még idejekorán leléptek tele zsebbel, nem várták meg a fideszt.
slomovicz
2010. június 14. 22:02
Embörök! Kaptyunk mán a fejünkhöz! Ott rityeg- rötyög a balsarokban az a hatvan hivatásos gazem. .. -politikai túlélő művész akik tönkre tették az országot, létrehozták azt az állam adósságot amit még az unokáink sem tudnak kifizetni. És mindezt, közpénzen - a ti pénzeteken teszik.- .tehetik! Most amikor a Fidesz igéretéhez híven eltakaritja a múlt politikai hulladékát, akkor fanyalogtok? A megkérdezettek 82 % -a egyetért a mostani történésekkel. Ha mi- itt ebben az országban, néhány év múlva , úgy akarunk élni, mint egy osztrák polgár( mert semmi különös tulajdonság nincs egy osztrák-polgárban -mégis sokkal jobban él) akkor, ezt a nomenklatúrát- nyomtalanul - el kell takaritani- a visszatérés esélye nélkül! A komcsi káderek pedig bőven vannak, csak most kezdenek el sivalkodni, mert érzik, hogy baj van. Ez csak jó az országnak- a történelmi igazságtétel.
beaufort
2010. június 14. 21:49
akik csak mínusz gombot nyomnak, de nem mondják meg, miben nem értenek egyet, miben nincs igazam, azoknak már az agya helyén is narancs van? vagy komolyan fizetnek egyeseknek ezért?
beaufort
2010. június 14. 21:39
félelmetes az a butaság, ami itt eluralkodott. tisztelet persze a kivételeknek, akik nem narancskábulatban szenvednek, nem pártszemüvegen látnak mindent. már valaki felhívta a figyelmet arra, hogy ez a törvény nem az állami vezetőkre vonatkozik, hanem az eddig köztisztviselőnek számító, mostantól kormánytisztviselőnek nevezett alsó- és középrétegre. az előző kormány mellesleg a szakállamtitkárokat állami vezetőkké minősítette át, így az ő megbízatásuk automatikusan megszűnt a kormányváltással. a főosztályvezetői szint fölötti vezetői réteget tehát ki sem kell rúgnia a fidesznek, automatikusan megszűnt a vezetői megbízatásuk. ami pedig azokat érinti, akikre ez a szabályozás vonatkozik, nos, én dolgoztam köztisztviselőként az elmúlt 8 év egy részében, abszolút szakmai, politikamentes területen. sok szakmai konfliktust felvállaltam a főnökömmel. az új szabályozás mellett melyik köztisztviselő mer majd megszólalni, ha szakmailag nem ért egyet valamivel? másfelől meg ahol dolgoztam (és ez nem az utolsó poros hivatal volt), a köztisztviselők jelentős részének volt fideszes szimpátiája, ezt sokan nyíltan vállalták, nem érte őket emiatt bántódás. számtalan fideszes kollégám volt, nem tudok olyan esetről, hogy bármelyiküket hátrány érte volna a pártszimpátiájuk miatt. no de nem baj. ki kell rúgni az utolsó fogalmazót is, ha nem tesz hűségesküt a fidesznek. húzzon el Sólyom, mert van gerince a szemétnek és vissza mert küldeni egy törvényjavaslatot. mindenki dögöljön meg, aki nem Orbán Viktorhoz imádkozik lefekvés előtt. félelmetes ez a hozzáállás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!