Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Győrben száznál is több fiatal sportoló demonstrált amiatt, hogy az önkormányzat rendelettel tiltja ki a deszkásokat a történelmi belvárosból május elsejétől.
A Városház téren gyülekező sportolók demonstrációjának oka a belvárosi gördeszkázás betiltása volt. A fiatal tábor egészen a Széchenyi térig vonultak, itt jövő hónaptól már nem űzhetik kedvenc szabadidős tevékenységüket.
A felvonulás során egy, a város vezetőjéhez címzett petíciót is felolvastak, melyben a rendelet módosítását, vagy visszavonását, és egy gördeszkázásra alkalmas park építését kérik. A rendelet abból az okból kifolyólag sem tartják elfogadhatónak, hogy az megtiltja a tisztán közlekedési célú gördeszkahasználatot is - ezzel súlyosan sérül a mozgás szabadságához való alapjog.

A város hivatalos álláspontja szerint a belváros szűk utcái alkalmatlanok a sport űzésére, és a rendelettel a a felújított tereket, utcákat és a műemléképületeket szeretnék megvédeni.
