A Jobbik a pozitív diszkrimináció ellen

2010. február 12. 10:10

A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje szórólapokkal akciózik Felsőörsön. A „Résen vagyunk” szlogennel ellátott irománnyal tájékoztatni akarta a lakosságot arról, hogy a településen zenei szakkollégium nyílik romák számára.

2010. február 12. 10:10
„Résen vagyunk” szlogennel ellátott szórólapok lepték el a hó mellett Felsőörs utcáit. A Kepli Lajos, a Jobbik balatonfüredi választókerületben induló országgyűlési képviselőjelöltje által indított akció keretében azt szerették volna megtudni a lakosoktól, vajon van-e tudomásuk arról, hogy a településük határában roma zenei szakkollégium létesül?
 
A Snétberger Ferenc gitárművész irányításával zenei akadémia indul hátrányos helyzetű cigány gyerekek számára jövő nyáron. A létesítmény kialakítása 850 millió forintba kerül, amelyhez az úgynevezett Norvég Alap 720 millió forintos támogatással járul hozzá. A gitárművész mellett többek közt Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, László Attila, Lendvai József, Miklósa Erika oktatnak majd az intézményben.
 
A Jobbik képviselőjelöltje legutóbb a felsőörsi kampányrendezvényének napirendjére is felvette a roma tábor ügyét. Arra a felvetésre, mi a problémája a programmal, azt válaszolta: önmagában a hátrányos helyzetű, tehetséges roma gyerekek megsegítésében semmi kivetnivalót nem talál. „A gond ott kezdődik, hogy egy sok százmillió forintos beruházásról eddig semmilyen konkrét információt nem kaphattak a helyi lakosok. Az pedig diszkriminatív lépés, hogy egy tehetséggondozó zenei szakkollégiumban kizárólag roma fiatalokat oktassanak” - tette hozzá Kepli.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kanpalisoda
2010. február 12. 21:07
"Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, László Attila, Lendvai József, Miklósa Erika oktatnak majd az intézményben." Derekasan dotálják a kirekesztőket.
latte
2010. február 12. 14:08
Szép, a Jobbiknak már az sem tetszik, ha a cigányok tanulhatnak, hogy lesz akkor ebből megoldás?
nénike
2010. február 12. 12:21
(Amennyiben hittudományi főiskoláról beszélünk.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!