131 milliárdos hiány

2009. december 08. 08:25

A kormánynak decemberben minden nap négymilliárdos többletet kell produkálni az egész éves hiányterv eléréséhez.

2009. december 08. 08:25

131,3 milliárd forint - az államháztartásnak decemberben ennyivel több bevételének kellene lennie, mint amennyi kiadásának. Különben bukik a hiánycél, amire pedig az IMF és az EU hitelei miatt idén különösen odafigyelt a kormány. A most megjelent adatok szerint november végéig 1123,7 milliárd forint deficit halmozódott fel a központi kasszáknál (a költségvetésben, a tb-alapoknál és az elkülönített állami pénzalapoknál együttesen), ennek kellene év végére 992,4 milliárdra csökkennie.

A költségvetésben közel 100 milliárdos pluszt kellene produkálni, amit tavaly sikerült is elérni. Idén azonban teljesen bizonytalan, mennyi társasági adót fizetnek a cégek a decemberi feltöltéskor - sem a PM, sem az APEH nem mer még csak becsülni sem. A válság miatt kiszámíthatatlan a bevételek alakulása áfából is, a karácsonyi szezon ronthat is, javíthat is a kilátásokon.

Minden figyelembe véve azonban kevésbé biztató a kép: tavaly is a büdzsé 100 milliárdos többlete ellenére csak 65 milliárdos többletet sikerült kimutatni decemberre, a különbözetet elvitték a tb-alapok. A tárcánál azt hangsúlyozzák, hogy idén érvényesülnek a kiadáscsökkentő intézkedések, ám hogy pontosan hol, hogyan, arról csütörtökön ad tájékoztatást a PM. Az tény, hogy most novemberben már nem fizették a 13. havi nyugdíj második félévre eső összegét, és évközi nyugdíjemelést sem hajtottak végre, ami szintén e tájban szokta emelni a kiadásokat.

Ha tartani akarja a hiánycélt, meg kell feszülnie a kormánynak (Index)

Mit kér karácsonyra a PM? 131 milliárdot! (Nol, MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!