Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Romatelepet számolnak fel a Tolna megyei községben.


Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!


A felnőttek és a gyermekek – köztük egy párhetes csecsemő – visszaköltöztek a kassai cigánytelepen található, korábban már részben elbontott kunyhójukba.


1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák.


Sok munka áll előttünk.


Két, a roma felzárkóztatásban évtizedek óta dolgozó szakember szerint a probléma jóval összetettebb annál, mint hogy kötelező felvételi szabályokkal meg lehetne oldani.


Máskülönben „nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára.”


A szlovák–cseh–magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Forrás című dráma a július 3-án kezdődő 60. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott.


A magyar klasszis szerdán óriási országos csúccsal bronzérmet nyert 100 méteres gyorsúszásban a párizsi Európa-bajnokságon. „Kihagytam annyit, hogy megint van egy jó versenyzésre késztető érzésem, jó érzés újra medencében lenni. Szeretnék saját magammal foglalkozni, a magán- és sportszakmai életemmel” – fogalmazott Milák még az M4 Sportnak a 100 méter gyors eredményhirdetését követően.


Közel 19 millió ember adatai kerültek nyilvánosságra.
