Morvai is felvette a gárdaegyenruhát

2009. július 11. 18:18

A Szabadság téren közfelkiáltással megalakult a Magyar Gárda mozgalom, mellényt osztottak, Morvai Krisztina és Szegedi Csanád, a két EP képviselő is felvették a fekete mellényt.

2009. július 11. 18:18

A Jobbik "Mindannyian gárdisták vagyunk!" jelszóval hirdetett "toborzót" a Szabadság térre, ahol több ezer szimpatizáns jelent meg. Itt a Magyar Gárda feloszlatása ellen tiltakoznak. A megjelentek többsége a párt kérésének megfelelően fekete nadrágot és fehér inget visel.

Az eseményen közfelkiáltással megalakult a Magyar Gárda mozgalom. Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya megkérdezte: "fel akarjátok venni egyenruhátokat?" Erre a tömeg igennel válaszolt. A színpadra egymás után mennek fel a párt szimpatizánsai és támogatói, hogy átvegyék a mozgalomhoz tartozás jeleként a fekete mellényt. Elsőként Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője vette fel a mellényt, másodikként ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, harmadikként Hegedűs felesége, Hegedűsné Kovács Enikő, Budakeszi polgármestere. Vona Gábor és Morvai Krisztina is felvette a fekete mellényt, őket fogadta a legnagyobb üdvrivalgás.

Közfelkiáltással megalakult a Magyar Gárda mozgalom (Index)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
honphibu
2009. július 13. 13:15
Hegedűsné Kovács Enikő nem Budakeszi polgármestere (még).
Szenzor
2009. július 13. 00:15
"otvospeter 2009. július 11. 23:13 Szánalmas bohócok." Nos, nem tudom, de ha 15%-ot szerez a következő o.gy. választáson ez a szánalmas bohócgyülekezet, miközben a nagyon komoly, nagyon "szakértők vagyunk Bokrossal" párt be sem jut, akkor lehet, h a Dávid&Herényi komoly Co. mégiscsak nagyobb bohócmajmok. Szerintem a szánalmas és bohóc szó a jelen helyzetre már egyáltalán nem adekvát kifejezések. Talán mikor még 1%-on mérték őket, talán akkor... Esetleg a te libbant nézőpontodból az "mosolygó gyilkosok", avagy "begőzölt őrültek", vagy mittomén. Újíts, b+, újíts!
szpal
2009. július 12. 23:09
Cavinton, lehet, hogy az EP-ben kiröhögik (kétlem), de az itthoni tábornak ez egy fontos gesztus. Akárcsak Vona bejelentése, hogy ő meg a magyar ogy alakuló ülésén viseli a Gárda mellényét. Egyébként Morvai még a 2006-os rendőrterrorról készült DVD kiosztását is tervezi, csak mert az EP az iráni emberi jogi helyzettel szeretne foglalkozni, és nem árt, ha tudják, hogy az EU-n belül is történnek olykor durva dolgok.
Cavinton
2009. július 12. 21:48
Hát ez az egyenruhafelvétel elég szánalmas volt. Végignéztem a kurucon. Szegedi Csanád ebben akar megjelenni az Európa-parlamentben? Kiröhögik. Vona meg a magyarban. Pff. Legalább jól nézne ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!