Magyar Péter megkegyelmezett az utolsó kommunista kormányfőnek

A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.

Retkes azt kérte Kókától, hogy mondjon le frakcióvezetői posztjáról, amit az SZDSZ küldöttgyűlése óriási tapssal fogadott, de Kóka leszögezte: nem mond le. Weinek azonban kilép.
A frissen megválasztott pártvezető Kóka Jánostól azt kérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül mondjon le frakcióvezetői posztjáról. Kérésére ezt a küldöttgyűlés szimpátiaszavazással meg is erősítette: a többség felemelte regisztrációs kártyáját. Az új elnök kezdeményezését hosszan megtapsolták a küldöttek, többen fütyültek, és hangosan kifejezték tetszésüket. Kóka János az MTI-nek azonban leszögezte: "Nem mondok le, és a frakció is marad". Mint mondta, eddig az előző elnök támadta sorozatosan a frakciót, ezután pedig Retkes Attila fogja, aki távozásra szólította fel a frakció több tagját is: többek között Kuncze Gábort, Pető Ivánt és Magyar Bálintot. "Úgy látom, hogy politikai szempontból sem történt változás. Továbbra is a frakció az egyetlen működőképes testületünk, és a válságkezelésnek is folytatódnia kell" - mondta Kóka János.
Weinek Leonárd, Zugló polgármestere - aki délelőtt még versenyben volt a pártelnöki posztért - késő délután bejelentette: kilép az SZDSZ-ből. Weinek szerint az elmúlt időszak párton belüli eseményei és a mai tisztújítás végeredménye alapján egyértelművé vált számára, hogy az SZDSZ-en belül sem szervezeti, sem politikai szempontból nincs esély a megújulásra. Közölte: öncélú, egyéni vagy szűk csoportérdekeket szolgáló helyzet fenntartásában nem hajlandó részt venni, ezért lép ki a mai nappal az SZDSZ-ből.
