Hivatali visszaélés bűntett gyanújával fordult a Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez Tényi István azután, hogy szerinte Magyar Péter hatáskörén túllépve, határidőt is megszabva arra utasította a legfőbb ügyészt, hogy számoljon be az aranykonvoj ügyben folyó nyomozásról.
Komjáthi Imre, Szanyi Tibor és Thürmer Gyula eltérően látják a magyar baloldal helyzetét, abban azonban egyetértenek: a korábbi politikai modell válságba került. A kérdés már nemcsak az, hogy ki vezeti a baloldalt, hanem az is, hogy mit jelent ma baloldalinak lenni.
Az MSZP és az akkor az ország és az állam kulcspozícióit elfoglaló elitek hatalma nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből.
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.