Izraeli légicsapás ért egy iskolát a Gázai övezetben, legalább huszonketten meghaltak
A gázai egészségügyi minisztérium szerint az áldozatok többnyire nők és gyerekek.
Kaiser Ferenc szerint „Oroszországnak eddig is megvoltak a jól bevált módszerei a szankciók kijátszására”.
Bár az amerikai lőszergyártó cégek 2014 óta nem exportálnak Oroszországba, ennek ellenére 2022-ben is érkeztek töltények az orosz hadsereghez – hívta fel a figyelmet az Index.
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) oktatója szerint
„Oroszországnak eddig is megvoltak a jól bevált módszerei a szankciók kijátszására,
de a kerülőúton való beszerzés jóval drágább és még lassabb is” – idézte a lap.
Példaként egy Telegramra feltöltött videót hoztak, amin a Wagner-csoport egyik tagja épp egy orosz gyártmányú Orsis T–5000-es lőfegyverről beszél az orosz védelmi minisztérium riporterének, és kifejti, a szerinte hibátlan orosz fegyvert nyugati töltényekkel használják.
***
Nyitókép: MTI