Orbán Balázs a kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a Fidesz politikája a józan észen alapul. A miniszterelnök politika igazgatója kifejtette, hogy 2015-ben négyszázezer ember próbált illegálisan átkelni a magyar határokon aminek hatására úgy döntöttek, hogy kerítést emelnek s megvédik a határokat.
Azóta állandóan nyomás alatt tart minket a globális elit.”
„Nagyon büszkék vagyunk történelmünkre, a zsidó-keresztény örökségünkre, szeretnénk ezt megőrizni úgy, ahogy van. Ehhez meg kell, hogy védjük a határainkat, ez ilyen egyszerű” – magyarázta az államtitkár.
Carlson erre reagálva kifejtette, hogy legutóbb amikor itt járt, úgy érezte, hogy itthon sokkal kiegyensúlyozottabb a média mint Amerikában. Ezek után a benyomások után Carlson nem is érti, hogy bírhatják a magyarok azokat a nyugati médiában levetített „valóságtól elrugaszkodott karikatúrákat.”
Erre válaszolva Orbán Balázs elmondta, hogy látni, hogy a médiából érkező vádak politikailag motiváltak. Kifejtette, hogy szerinte az amerikaiakhoz hasonlóan a magyar emberek nagyon bölcsek. „Ha beszélsz velük, tudják, hogy mi a jó az országuknak” – vélekedett Orbán, majd az ukrán és a déli határról érkező menekültekről kezdett el beszélni: „Az átlag emberek érzik a különbséget,” üdvözölni kell a háború elől menekülteket, és „nemet kell mondani az illegális átkelőkre, ilyen egyszerű.”