Egy kiebrudalt NER-nyalonc akarja megmondani nekem, hogy hogyan kell ellenzékinek lenni

Kezd nagyon elegem lenni ebből az országból.

Lapunk munkatársa, Veszprémy László Bernát az ECHO TV vendége volt. Videó.
Nem tartom valószínűnek azt, hogy a közeljövőben az Izrael-V4 kapcsolatok gyengülnének – mondta Veszprémy László Bernát, lapunk munkatársa az ECHO TV Napi aktuális című műsorában az Izrael és a V4-ek közti meghiúsult csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Veszprémy szerint a médiának fontos szerepe volt az Izrael és Lengyelország közötti konfliktusban.

Kiemelte: Lengyelországban és Izraelben is országgyűlési választásokat tartanak idén. Mindkét országban egy nemzeti narratívát, egy nacionalista világnézetet megtestesítő párt van jelenleg hatalmon, emellett nagyon érzékenyek a történeti kérdésekre.
Veszprémy szerint a médiának komoly szerepe van a két ország közötti konfliktusban. Ha valaminek, akkor annak mindenképpen kiváló példája ez az eset, hogy egyébként igen komoly politikai szereplőket is hogyan tud a média egymásnak ugrasztani – fogalmazott.
Veszprémy László Bernát elmondta: a V4-ek, amelyek a nemzeti szuverenitást hangsúlyozzák Brüsszel föderalista törekvéseivel szemben, mindenképpen természetes szövetségesei az izraeli politikának. Szerinte azonban még nagyon mélyek azok a történelmi sérelmek, amelyek a kelet- közép európai népek és a zsidóság között vannak.