Amerikában is divat a számháború: péntek óta arról folyik a diskurzus, hogy hányan voltak Donald Trump elnök beiktatásán. A képek alapján kisebb volt a tömeg, mint Obama beiktatásakor, ami nem feltétlenül meglepő: az amerikai fővárosban például nem kifejezetten Trump-szavazók voltak többségben októberben, így érthető, ha a washingtoni lakosok kevésbé voltak lelkesek a beiktatással kapcsolatban.
A Trump-csapat azonban nem a fentiekhez hasonló érvekkel, hanem erővel próbálja megoldani az egyébként elég lényegtelen médiafelhajtást a tömeg mérete körül. A Fehér Ház sajtfőnöke korábban felolvasott az újságíróknak egy közleményt, amelynek végén közölte: soha annyian nem voltak még elnöki beiktatáson, mint most pénteken, punktum. Ez után nem lehetett tőle kérdezni.