Tortával támadtak a migránsokra lőni akaró AfD-politikusra

2016. február 28. 21:39

Tortális támadást indított a szélsőbal a német szélsőjobb ellen: a jobboldali-populista AfD kasseli zártkörű ülésén egy bohócnak öltözött aktivista tortát nyomott a párt EP-képviselőjének, Beatrix von Storch arcába.

2016. február 28. 21:39

Mint azt a Mandineren még január végén megírtuk, Frauke Petry, az AfD elnöke és szászországi tartományi frakcióvezetője szerint ha szükséges, akár fegyvert is be kellene vetni, hogy megakadályozzák az illegális határátlépéseket. A párt vezetőségének egy másik tagja, Beatrix von Storch később úgy nyilatkozott, gyerekekre és nőkre is lőne. (Kijelentését a 2014-ben a Mandiner által is meginterjúvolt konzervatív-családpárti politikus végül korrigálta azzal, hogy gyerekekre mégsem lőne.)

Von Storch azóta viccek célpontjába került, és most egy tortát is kapott. A Die Welt beszámolója szerint berlini aktivisták voltak az elkövetők, akiket az AfD helyszínen lévő tagjai a párt EP-képviselője elleni akciót követően átadtak a rendőrségnek.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karpo
2016. február 29. 10:45
ez most gondolom jófejség. de ha teszem azt, CDU-s ifjak csinálják meg az SPD-vel, akkor mi lenne...
balbako_
2016. február 29. 09:35
Sajátos demokráciaértelmezés az érvelő megalázása, elhallgattatása. Olyan balliberális!
Lorpo
2016. február 29. 09:24
Ez az a német progresszív szélsőbal, akiknek egyszer már sikerült kiizzadniuk magukból egy bader-meinhof csoportot?
Toledo
2016. február 29. 09:06
Bohóc-beszédes figura az önfeladó, vesztébe tartó, ballibertált agymosott mai Európáról!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!