Nem először kapom meg, hogy a „NER kegyeltje” vagyok, „politikai kitartott”

„Nem először kapom meg, hogy a »NER kegyeltje« vagyok, »politikai kitartott«, akinek »a feneke alá betettek egy intézetet«, és hogy »propagandatévékben szajkózom, amit a Fidesz a számba rágott«. Tudjuk, aki kimegy a napra és hangosan gondolkodva közügyekben véleményt nyilvánít, nem kell csodálkozzon az éles kritikán, hiszen ha nem szólna szája, a feje se fájna ilyesmik miatt…

(Mikor a méhemet akarták harcos feministák kiszedni, mert a megfogant életek mellett érveltem, vagy kirekesztést és homofóbiát szegeztek nekem LMBTQ aktivisták, mert a házasságot férfi és nő kizárólagos és társadalmi értelemben is kitüntetett kapcsolatának gondolom, az is csak elsőre volt meglepő.) 

De néhány tény álljon azért itt a pontosság kedvéért:

* Nem haszonlesés vagy a kósza véletlen sodort a keresztény-konzervatív, nemzetben gondolkodók táborába, hanem elsősorban családi indíttatás: szüleim, nagyszüleim, tágabb rokonságom meggyőződése alapozta meg hozzáállásomat a világ nagy dolgaihoz. Amióta csak az eszemet tudom e világképet tekintem helyesnek, hűségem e szellemi keretrendszer mellett sem egy párt nevéből fakad. Innen a bejárt pálya organikusan alakult, hasonlóan gondolkodó egyetemi oktatóim (Isten nyugosztalja Tőkéczki Lászó tanár urat és a kiváló Szabad György professzort, nagy szeretettel gondolok Szerencsés Károly tanár úrra és még folytathatnám a sort meghatározó lelkészekkel, írókkal, költőkkel, nagy történelmi személyiségeink ránk hagyott írásaival, és persze hasonlóan gondolkodó barátokkal, szerelmekkel.  Ez a tőlük kapott muníció márpedig kötelez…

* Amit leírtam, elmondtam (nemcsak mostanság, a szélesebb nyilvánosság előtt, hanem kisgyermekes anyukaként blogolva, újságot írva vagy hivatali munkám során különböző témákban anyagokat készítve) soha senki nem diktálta nekem, olyannyira nem, hogy még próbálkozás sem történt ilyen irányba. Igaziból el sem tudok képzelni olyan helyzetet, mikor valaki felülről mondja meg valakinek, mit mondjon, írjon, csináljon vagy ne csináljon. Vagy óriási szerencsém van, vagy még inkább hamis képzetek uralkodnak a közéleti kommunikációval kapcsolatban. 

* A Szent István nevét viselő kereszténydemokrata intézethez annak idején kommunikációs vezetőnek (a vezető szó némileg mókás volt, mert az egész intézet pici, jobbára magamat vezettem) hívtak, senki nem szabta rám ezt a kis kutatóintézetet és nagy örömmel vállaltam is szerepet itt, mert azzal foglalkozhattam, arról beszélhettem, ami igazán érdekel: a kereszténység jelentőségéről, a gyermeknevelés nehézségeiről, a gyerekeket és szülőket érő döbbenetes jelenkori kihívásokról – s tehettem mindezt formai és tartalmi szempontból is teljesen szabadon. Mikor másfél éve az intézet igazgatója lettem, csak a szerepkör változott némileg, de a világ legjobb, legösszetartóbb kis csapatával – méretünkhöz képest is – sok fontos dolgot csináltunk, s tervezünk is tenni. (Ha valakit részleteiben érdekel a munkánk, örömmel vesszük, ha követ bennünket platformjainkon.)

* 48. évemet taposom, sok helyen dolgozva, férjem miatt is rengeteg helyen megfordulva elég sok embert ismertem meg ezen a politikai térfélen. Ám egy kezemen meg tudom számolni azokat, akiket közülük nem érzek egyenesnek, becsületesnek, nagy többségük jószándékú, okos, elkötelezett és a közösségért, a nemzetért nagyon sokat dolgozó ember: politikusok, újságírók, művészek, közéleti személyiségek, tudósok. És, bár a felfogásbeli különbségek kibékíthetetlennek tűnnek, a politikai ellentábor holdudvarából is tudok mondani hasonló jóravaló embereket, nem egyet.”

Nyitókép: Facebook