Krisztus feltámadt, Alleluja!

„Miért keresitek az élőt a holtak között? Nincsen itt, feltámadt!” (Lk 24,5–6)

A sír üres, a Mester nincsen ott. Megtörtént a világmindenség legfontosabb eseménye, a feltámadás. Felfoghatatlan, hatalmas csoda, amely elemi erővel alakította át történelmünket és emberi sorsunkat, amely ettől fogva már sokkal többről szól, s amelynek új középpontja a remény lett. Akkor is, ha és amikor letagadjuk. Az üres sír azt hirdeti, hogy él az Úr, és velünk van. 

A feltámadás örömhíre, amelyet az angyal hirdet, amelyet ezután megtapasztalnak az asszonyok és a tanítványok, átragyog emberi tragédiáink sötétségén és kétségbeesettségünk gyöngeségén. Ezért lehetséges, hogy ezt az örömhírt nem csak hitték és vallották, de meg is tapasztalták azóta rengetegen; ismert és névtelen szentek, történelmi fordulók és nagy megújulások emberei ugyanúgy, mint a hétköznapok kitartó hősei, akik az evangéliumba kapaszkodva arattak – sokszor emberileg érthetetlen módon – emberfeletti diadalt. 

Az elhengerített kő pedig emlékeztet minket arra, hogy mi is nyissuk meg szívünket: először és első sorban Isten előtt, aki folyamatosan és rendületlenül keresi velünk a kapcsolatot, és válaszoljunk az ő keresésére. Azután nyissuk meg szívünket egymás előtt is, mert küldetésünk van a világban, amit nem teljesíthetünk, ha ezt a gesztust nem tesszük meg. De nyissuk meg a szükséget szenvedők előtt is, akik alig várják, hogy meghalljuk kérésüket, és többé ne forduljunk el előlük. A kő nem takarja már a sírbolt bejáratát, s van tanítvány, akinek elég, hogy betekint, „látta mindezt és hitt”, mert megértette, mi történt. 

Jézus értésünkre adott mindent, ami ahhoz szükséges, hogy hitünk benne teljes legyen. Nincs semmi, ami ma olcsó kompromisszumra késztethetne bennünket. Csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk az örömhírrel, hogy válaszolunk-e rá, s ha igen, miként. Csak a Krisztusba vetett hittel lehet ugyanis valós reményt adni az önmagából kifordult civilizációnknak. Csak a Krisztusba vetett hittel lehet vigaszt nyújtani a háború árnyékában, bátorítani az elcsüggedés borújában és kitartani hűségben akkor is, amikor látszólag minden és mindenki érdemtelen rá. 

Húsvétvasárnap hajnalának fénye olyan erővel ragyog ránk, amely kétezer év óta legyőz minden sötétséget, és ez pontosan így marad már mindörökké. Áldottak vagyunk, jó, ha újra tudatosítjuk, és felkelünk emberi esendőségeinkből, hogy ebben a fényben megfürdessük arcunkat.

Él az Úr! Krisztus feltámadt!