Védjük meg Budapestet!

2023. április 19. 12:42

Megpróbáltuk, egyeztettünk, érveltünk, tárgyaltunk, mindhiába.

2023. április 19. 12:42
null
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Ha Budapest biztonságos működése, a budapestiek érdeke szembekerül a törvényben rögzített kormányzati sarcolással, akkor én mindig, minden körülmények között Budapestet és a budapestieket választom. A válságot takarékos és okos lépésekkel kezeljük, de ami mára Budapest biztonságos működését veszélyezteti az a kormányzati sarcpolitika.

Ennek legnagyobb, egyben leginkább arcpirító, legigazságtalanabb eleme a szolidaritásinak hazudott adó. Ennek a sarcnak a mértékét közel 12-szeresére emelte a kormány, ami Tarlós Istvánnak 5 milliárd forint volt, az ennek a városvezetésnek 58 milliárd. Vagyis Budapestnek ebben az évben kétszer annyit kellene befizetnie a kormánynak, mint amennyit ilyen-olyan támogatásként kap. A kormányzati támogatás, beleértve a közösségi közlekedésnek adott támogatást is, mintegy 33 milliárd, ezzel szemben a kormányzati sarc idén 58 milliárd. 33 szemben az 58-cal. Vagyis Budapest finanszírozza a kormányt és nem fordítva. Márpedig ez így nem mehet tovább.

Megpróbáltuk, egyeztettünk, érveltünk, tárgyaltunk, mindhiába. Mindenki azt mondta, értik, csak hát a miniszterelnök döntésén múlik minden. Vártunk, nem várunk tovább. Most ütemet és hangsúlyt váltunk. Beszüntetjük a kormány finanszírozását. Nem másért, csakis Budapestért.

A Budapest-ellenes politikára a pártszimpátiáktól független Budapest-pártiság a válasz. Így tudjuk továbbra is minden erőnkkel megóvni a budapestieket a válság és a kormányzati sarcpolitika hatásaitól. Védjük meg Budapestet!”

Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

***

 

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jostothu
2023. április 21. 18:25
Karácsony Gergely egy fogalmatlan vizesnyolcas, egy semmirekellő lusta és buta ember. Még elvetemültnek sem mondanám, mert arra is alkalmatlan. Egy bárgyún mosolygó nagyra nőtt óvodás. Egyszerűen érthetetlen hogy lett az ami lett.
Robertoo
2023. április 20. 20:15
"Védjük meg Budapestet!" ......... és a budapestieket! Védjük meg Karácsonytól, Gyurcsánytól és a demokratáktól!
Chardonnay99
2023. április 20. 17:59
Ha tényleg sikerült csődbe vinni a fővárost, Kari GeLinek a rácsos pihenőbe kell vonulnia hűtlen kezelés miatt.
Vakfolt
2023. április 20. 11:06
Komcsi vezetés, eltűnt a pénz, ami kéne nem, vagy szarul működik kiürítették a teli kasszát, és szerintük a kormány lop és mindenért hibás. Micsoda váratlanul és először bekövetkező egyedi helyzet! Ja, nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!