Mindig hátulról

„Valamikor, a zsiványbecsület klasszikus idejében néhány szabályt soha nem hágtak át az érintettek. Faluhelyen sokszor csak lábba szúrtak a bálban, felsőtestre soha, a halálos balesettől így védték áldozatukat és magukat is. A budapesti Csikágóban, ahol százhúsz éve sem éppen úriemberek tűztek össze, mindig alapnak számított, hogy elölről támadjanak, hogy az illető meg tudja védeni magát. Még az albánok becsületkódexében is szerepel egy olyan kitétel, hogy malomzúgás mellett nem szabad vérbosszút végrehajtani, hiszen nem hallani az érkező hangját, ezért felkészületlen az áldozat. Mindig elölről, mindig ugyanannyian – valahol itt kezdődik az, amit bunyóban, összetűzésben, de nyilván az élet valamennyi kérdésében szem előtt tart, aki nem becstelen gazember.

Nos, az »antifasiszták« mindig hátulról támadnak, ahogyan ezt megtapasztalhattuk most is. Vagy féltucatnyian rontottak rá a védtelen áldozatra, aki nem ártott nekik, nem provokálta őket, de a munkásmozgalmi hagyományok szellemében hátulról le lehet ütni, aztán nagy bátran megrugdosni, véresre verni. Mind ott voltak, igen, a hatvankilós kis emberkezdemények között fiúcskák, lányocskák egyaránt, vérbeli »antifasiszták«, aki tömegben támadnak, hátulról, aljas módon.

Minden elismerésem azoknak a magyar embereknek, akik ezt a németországi és hazai hulladéktelepet nem takarították ki órákon belül ebből az országból. Azért tartom elismerésre méltónak, merthogy a cél eredetileg éppen ez lett volna. Hogy az »antifasiszták« ellen fellépjenek a »fasiszták«, aztán a nagy világlapokban újra elsírhassák, micsoda állapotok uralkodnak nálunk. Így azonban folyik a rendőrségi eljárás, örömmel konstatáljuk, hogy az elkövetők egy része máris kézre került. Reméljük, méltó büntetést szenvednek el majd azért, amit védtelen áldozatukkal tettek.”

Nyitókép: Képernyőfotó