Mint sorolja: „A DIICOT (azaz a szervezett bűnözéssel foglalkozó szervezet) vezetője vádlóból vádlottá válik, rendőrfőnököket tartóztatnak le kétes ügyletek miatt, az ’álarcosokat’ más álarcosok veszik át, az ANAF-nál (azaz a polgárok adóügyi szigorát ellenőrző helyen) razziát tartanak adócsalás felderítésére, a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság elnökét letartóztatják korrupció miatt, a megyei tanácsok elnökei és tagjai ellen az ország minden részéről és minden pártból nyomozást folytatnak és őrizetbe veszik őket mindenféle vétségek miatt, polgármesterek, parlamenti képviselők, miniszterek és a különböző politikai pártok prominens tagjai is érintettek. A miniszterelnök akadémiai címeket lop, és vidáman és szuverén módon hazudik, a volt elnök választási táncot jár az alvilági klánfőnökökkel, a titkosszolgálatok vezetőit pénz- és befolyással való üzérkedésért feljelentik, a miniszterelnök-helyettes ellen választási csalás miatt nyomozás folyik.
Mindenütt férjekkel, feleségekkel, keresztapákkal, sógorokkal, barátokkal, unokatestvérekkel, utódokkal, zsoldosokkal és cimborákkal találkozunk.”
Mindeközben a szerző szerint „emberek halnak meg a kórházakban, románok milliói inkább külföldön vállalnak munkát”, aztán „a szórakoztató műsorok olyanok, mint a nyomornegyedek bordélyházai, a félig névtelen emberek magánélete válik ’breaking news’-á, az ország tizenéveseinek fele (a statisztikák szerint) analfabéta!”
Kérdés persze, hogy ki a hibás. „A válasz mindenki ajkán ott van: a politikai osztály.” Azonban ennél többről van szó: „A csavargók megszállása alatt élünk! És ami a legrosszabb, nem igazán érdekel bennünket. A katasztrófát csak látványosságnak tekintjük. Veszekedünk, hülyén szavazunk, egymással vitatkozunk.”
Pleșu felteszi a kérdést: nem jelenti-e mindez azt a veszélyt, hogy románnak lenni a csapdába esés szinonímájává válik?