Teljesen mindegy merről nézzük, Varju László bármit is csinált, ő mindig az Orbán-rendszer »politikai áldozata« lesz a Gyurcsány-univerzumban. Ha a bíróság ellene ítél, akkor diktatúra van, ha mellette, akkor meg győzött az igazság. Kétségünk ne legyen! Varjú László – bármi is lesz majd a jogerős ítélet – nem fog távozni a közéletből, nem fog lemondani, megbukni. Miért is bukna?
A múlttagadás tőrölmetszett baloldali attribútum. Génjeikben hordozzák, átörökítik, alkalmazzák. A múltat végképp eltörölni – szól generációk óta a hitvallásuk.
Nálunk minden Horn Gyula »na és?« tőmondatával kezdődött. A kommunista diktatúra volt kiszolgálója, majd vezető tisztségviselője adta meg az első jelet arra, hogy a múltat semmissé lehet tenni. El lehet törölni. Már az a tény, hogy az állampárt utódja, az MSZP kormányra kerülhetett 1994-ben és Horn Gyula lett a miniszterelnök, önmagában megadta a választ arra morális kérdésre, hogy mit lehet kezdeni a múltbeli bűnökkel. Horn Gyula, aki a karhatalmista múltját firtató kérdésre pökhendin azt bírta válaszolni, hogy »pufajkás voltam, na és?«”