Orbánt már így szeretjük

„Történelmi tapasztalat ide vagy oda, van oka annak, hogy itthon nem vált nyerő stratégiává a megalkuvás, a »tanuljunk meg kicsik lenni« Kovács László-i tételmondat alkalmazása.

Miközben Csehország egy szankciópárti elnököt választott, aki – miután a kampányban a háború elkerüléséről és az ország egyesítéséről hadovált – győzelme után rögtön letette a hűségesküt Washington és Brüsszel előtt, majd jókívánságaival kényeztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, addig mi, magyarok 97 százalékban nemet mondtunk a brüsszeli szankciókra. Lehet mondani, hogy »csak« 1,4 millió ember nyilvánított véleményt rajta, de egyfelől akkor is a nemzeti konzultációs forma marad minden idők legszélesebb mintán alapuló közvélemény-kutatása, másrészt ha olyan sok támogatója lenne hazánkban a háború folytatásának, a szankciók erőltetésének, nyilván közülük sokan éltek volna a lehetőséggel, hogy behúzzanak hét kövér »igent« a kérdőívre, már csak azért is, hogy fricskát nyomjanak a miniszterelnök orrára.

Nem véletlen, hogy mára a baloldal Orbán-gyűlöletének egyik legfőbb toposza a miniszterelnök »populizmusa« lett. Valójában az a bajuk, hogy ő velük ellentétben képes a választópolgárok fejével gondolkodni, a néplélekkel azonosulni és szívből beszélni.

Persze ez nem populizmus, hanem a demokrácia lényege, de a neoliberális-globalista baloldal szemében a nép véleménye már rég csak egy idegesítő tényező, amit valahogyan kezelni, altatni, manipulálni kell.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner