Hányszor kell elmondani?

„Most az édesanyák és az édesapák nevében szögeznék le néhány dolgot.

Először azt, hogy bármiféle toleranciának, a másság elfogadásának, a sokszínűség dicséretének, a megértésnek és a diszkriminációmentességnek a határa bennünk ott húzódik, ameddig – visszaélve mindezzel – valaki meg nem környékezi a tizennyolc év alatti gyermekeinket. Nem érdekel, hogy az ábécé melyik betűjét sajátította ki az illető a szexuális problémái megjelölésére, mint ahogy az sem, pedofil, efebofil vagy kutyafil.

A másik, hogy mára nagyon elegünk lett azokból a csúsztatásokból, hazugságokból, amelyek segítségével világszerte igyekszik lejáratni a kilóra megvett, korrupt gazemberekből álló hazai és nemzetközi baloldal a nemzeti kormány családpolitikáját és az ezzel szoros összefüggésben megalkotott gyermekvédelmi törvényt. Otromba hazugság, hogy a pedofiltörvénynek is nevezett jogszabály az LMBTQ-közösség ellen jött volna létre. Szándékos megtévesztés azzal vádolni a törvényalkotót, hogy összemossa a pedofíliát és a homoszexualitást, növelvén ezzel a homofób gyűlöletet az elnyomott szexuális kisebbséggel szemben. Egy szülőnek teljesen mindegy, hogy a gyermekét aljas szándékkal zaklató felnőtt homo- vagy heteroszexuális. 

Így aztán a törvény betűjének és szellemének is egy az üzenete: el a kezekkel a gyermekeinktől!

A harmadik, hogy egyáltalán nem elégszünk meg a törvény megalkotásával, hanem követeljük a betartását és a betartatását is. Ki az oktatási intézményekből mindenkivel, aki megszegi a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseit, ellene agitál, netán kifejezetten a megsértésére buzdít!”

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay

***