Annak, amit a kormány csinál, nincs semmi értelme

2023. január 22. 18:19

Annak az ellenzéki politikának viszont, ami arról szól, hogy Orbán gonosz, a korrupció rossz, az Unió jó, és ne egyen homárt a miniszterelnök, sok értelme nincs. Interjú.

2023. január 22. 18:19
null
Ungár Péter
Ungár Péter
Jelen hetilap

„Nem feltétlenül magától vált azzá. Orbán 2010 után rendszeresen belenyúlt a választási rendszerbe, s azt a Fidesz hatalmi érdekeinek alárendelve írta át. Ez kifejezetten torzította az ellenzéki térfelet.

Valóban, szinte mindenki elfelejti, hogyan kerültünk mi, a Gyurcsány-ellenes párt, Gyurcsány Ferenccel egy listára. Ez a nagy hitelességi kérdés. Úgy lett egy lista, és úgy került oda a Jobbik és az MSZP, hogy megváltoztatták a listaállításhoz szükséges körzetek számát, amit 28-ról 77-re emeltek egy nap alatt. Az a lehetőség, hogy több listát össze lehetett volna rakni, így megszűnt, de ezt rendkívül nehéz elmondani a választópolgároknak.

Ám a kormányzati médiagépezet, a választási rendszer módosítgatása, a független intézmények felszámolása leszűkítette az ellenzék lehetőségeit, s létrehozott egy olyan rendszert, amelyben nem lehet a demokratikus viszonyokra szabott ellenzéki eszközökkel nyerni. Ön ideológiák versenyéről beszél, de a rendszer nem alkalmas arra, hogy pártok versenyezzenek benne.

Ez sok szempontból igaz. Ugyanakkor azt gondolom, és ez lehet, hogy egy naiv remény, hogy a választópolgárok legalább az akaratot, a versenyre irányuló tevékenységet előbb-utóbb megtisztelik a bizalmukkal.

(...) 

Az LMP megbízásából készült legfrissebb kutatás szerint a legnépszerűbb ellenzéki politikus Dobrev Klára és ön. Ez biztató?

Részben persze megtisztelő, de Dobrev Klárával együtt rettentően le vagyunk maradva a fideszes politikusok népszerűségétől. A választópolgárokban van igény arra, hogy komolyan vegyük őket, és árnyalt dolgokat mondjunk nekik.

Ehhez képest a legsikeresebb párt régóta faékegyszerűségű kommunikációt tol.

Én ezt nem így gondolom. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is sokszor fogalmaz sarkosan és egyszerűen, nem állnak messze a bombasztikus megfogalmazásoktól sem, de azért mindkettőjükről tudjuk, hogy jó intellektuális képességűek. Szerintem az általuk irányított pártok relatív és abszolút sikerességének is ez az oka.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2023. január 23. 18:27
Orbán hazánk minden idők legkorruptabb gazembere. Lehet, hogy ennek a ténynek a hangoztatásának nincs sok értelme, mert sok buta cigány és nyugger mindenképpen rászavaz, de mindennek ellenére igaz. Ez van.
Vakfolt
2023. január 23. 14:09
"Valóban, szinte mindenki elfelejti, hogyan kerültünk mi, a Gyurcsány-ellenes párt, Gyurcsány Ferenccel egy listára." Nem az elfelejti szót használnám, hanem a "nem érti", és "nem tudja megbocsátani" fogalmakat.
Mandolini
2023. január 23. 14:06
Tévedés, nem felejtünk, árulók vagytok.
Lakat1983
2023. január 23. 10:41
Ungár Péternek mi az értelme...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!