„Újra el kell mondanom, amit már ezerszer elmondtam, leírtam. Én nem vagyok hadviselő fél, sem propagandatöltelék a hadviselő nemzetek gulyáságyújában. Azt mondom, amit geopolitikai elemzőként pillanatnyilag helyesnek ítélek. Szakmailag, nem etikailag. Az etikát hagyjuk meg az etikusoknak. Az ő dolguk megmondani, hogy egy háború jó-e vagy rossz. Az én dolgom megmondani, hogy megnyerhető-e, és ha igen, akkor hogyan. A múltkor a szerkesztőm újra megkérdezte, hogy még mindig úgy látom-e a háború kimenetelét, mint a háború első napjaiban, és ha igen akkor miért? Azt feleltem, hogy igen, méghozzá azért, mert a háború a problémamegoldás művészete. Az ukránoknak pedig ebben a háborúban aránytalanul több problémát kell megoldaniuk, mint az oroszoknak.
Megvédeni egy hátországot, energiát-vizet-élelmiszert biztosítani a városlakók millióinak és egybetartani egy gazdaságot meg egy társadalmat. Mindeközben meg kell vívni egy végtelenbe nyúló háborút is, egy egyre erősödő ellenféllel szemben. Mindez sokkal magasabb probléma kupac, mint katonát állítani és hadianyagot termelni.(...) Tüzérségi lőszert beszerezni egy maximálisan leterhelt szövetséges ipari háttérből és a világ másik végéből Ukrajnába szállítani sokkal összetettebb probléma, mint újraindítani az 50 éves gyártósorokat vagy zöld folyosót biztosítani az Észak-Koreából érkező tehervonatoknak.