Új idők, régi mesék

„Semmi baj a hagyományokkal, magam is fontosnak gondolom, hogy egy nemzet emlékezzen arra, honnan jött. Őrizze ősei táncát, muzsikáját, éltesse tovább a népi motívumokat mai használati tárgyakon, elevenítse fel a lovasviadalokat, óvja, védje mindazt, amit az elődök teremtettek.

A vármegye kifejezést – még akkor is, ha azzal nem lehet vitatkozni: ha ezer éven át jó volt, és mindössze 70 évig nem, miért ne lehetne visszaállítani – azonban még szokni kell. Az ilyenkor feltett »de biztos most van itt ennek az ideje?« kérdésre lehet azt felelni: ugyan, igazán nem nagy munka egy törvény megírása, ezzel együtt a gránit (vagy gyurma-?) -szilárdságú alaptörvény tizenegyedik javítgatása. Az ellenérvre, hogy a kivitelezés pénzbe kerül, mert cserélni kell az utak mentén 714 táblát, muszáj módosítani hivatalos iratokat pedig azt: ne kicsinyeskedjünk, máskor is mennek nagyvonalúan a milliárdok, ki számolja már…

A vége mégis az, hogy nekem a szótól valahogy mosolyra szalad a szám. Velem lehet a baj, talán, mint Pelikán gátőr, nem vagyok ideológiailag elég képzett. Szép törekvés az összetartozás erősítése, az európaiság védelme. Ám félek, még ha bizalmat is előlegezünk az ötletnek, eszmék, érzések nem születnek parancsszóra. Mert a társadalom nem úgy működik, ahogy azt pártközpontokban elképzelik, elvetélt ötlet a számos tényező közül egyet kiragadni és erőltetni, magyarázta nekem a napokban egy szociológus. Nincsenek kétségeim, magát a régi-új megnevezést ahogy minden mást, megszokjuk, pár év és a megyéről már csak egy irodalmi klasszikus jut majd eszünkbe.

Addig is barátkozzunk egy másik kifejezéssel, hiszen a vármegyei kormányhivatal élén vasárnap óta a főispán áll. A főispán, aki a kiegyezés előtt a koronás uralkodót képviselte. Szokás tréfálkozni, hogy előbb-utóbb királyt választunk a Duna jegén. És valóban, ki-ki meggyőződése szerint egyre inkább vágyja, hogy egy új Mátyást ünnepelhessen. Már nem is tudni, kinek örülnénk jobban: egy Hunyadinak, vagy egy Lúdasnak?”

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt