A politikában a szimpatikus vesztest lúzernek hívják

„Ennek ellenére őszintén értékelem a széplelkűséget, sőt, még irigylem is. A világért sem szeretném kritizálni azokat a jobboldaliakat, akik a fentiekhez hasonlóan vélekednek. Ez frankó hozzáállás, csak nem akceptálható, amikor a nagy folyamatokról van szó. Mert a harc konstans. Miről jutott ez most a leginkább eszembe? Furcsa módon pont arról, hogy alapvetően karácsonyi, újévi, várakozással, meghittséggel teli módon akartak írni. Valami olyasmit, ami a két ünnep közé illik. Nem a vázolt elvárások miatt, arról szó sincs – csak emlékeztetnék rá mindenkit, hogy 1 éve ilyenkor a MiniFeri-kampány futott, elképesztően komoly sikerrel -, hanem magamban is időt kéne keríteni arra a csöndességre.

De aztán mégsem kéne. És mi döbbentett erre a leginkább rá? Az a pár cikk, amit az elmúlt órában olvastam balos véleményformálóktól vagy éppen csak hangjukat hallatóktól. A teljes befordultság, realitással nem találkozás. Döbbent rácsodálkozás a valóságra. Majd a rácsodálkozást követően sértett megállapítások tömkelege. Tehetségtelenséggel vegyes düh. Némi félelem. Persze nem a jobboldaltól, tőlünk nincs miért, hanem a kudarc okozta megpróbáltatásoktól. Látni, kristálytisztán látni, hogy miért sikereink legnagyobb őrei ezek az entitások. Mert valódi politikacsinálást hírből sem ismernek. Tessék, itt áll előttünk, mindennél látványosabban és kristálytisztábban. Mit tudnak ők? Mindentől elrugaszkodva, álmodozva, délibábokat kergetve, folyamatosan ismételve az egyszer, talán és hátha szavakat, csöndesen, megtörten maguk elé suttogva.

A politika: tett. A politika: cselekvés. Akcionalitás nélkül nincs siker. A köldöknéző merengés nem szólít meg rendszert alakítani képes tömegeket. Hát persze, hogy mérgesek. Nem értik, mert nem képesek cselekedni. A választók akaratát végrehajtani – szerintük – populizmus. Sikeresen kormányozni – szerintük – autokrácia. Érdekeket érvényesíteni – szerintük – önkény.

Maradjon csak így.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán