Ismét kidobták a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet Magyar Péter rendezvényéről
Országjárásának következő állomásán szerették volna kérdezni a Tisza-vezért.
Lehet, hogy az utóbbi nemesebb, őszintébb szándékból fakad, de ettől még nem szabadna önmagunk hatása alá kerülni.
„Elkényelmesedtünk. Úgy érezzük, nincs is szükségünk Istenre. A tudomány általános prosperitást hozott, a modern, technologizált világ a stabilitás, a kiszámíthatóság, a biztonság érzetét adja. A végtelen, kifogyhatatlan bőség illúzióját. És ahogy egyre inkább hiszünk az utóbbiban, úgy egyre inkább megfeledkezünk Istenről. Na jó, néha azért gondolunk rá... és ezzel meg is nyugtattuk a lelkiismeretünket. Esetleg elmentünk az ünnepi misére... és ezzel már a kötelességünket is megtettük. Keresztények vagyunk.
Nagyjából ezt gondolhatja, lekezelő gúnnyal, egy ateista a mai keresztényekről. És sajnos igaza lehet. Persze, az egy másik kérdés, hogy ma az ateisták előszeretettel dobálóznak néhány közismert bibliai idézettel, oktatnak ki minket, kérik számon rajtunk a kereszténységet – teszik mindezt anélkül, hogy bármi fogalmuk lenne hitünk természetéről. De vajon nekünk van-e...?
Nyilván azt gondoljuk, igen. Olvastuk a Bibliát, ismerjük a tízparancsolatot, igyekszünk is betartani azokat. Sőt, mindenféle egyéb jó cselekedeteket is teszünk, néha már krisztusi magaslatokban járunk, Isten büszke lehet ránk – és mi is nagyon büszkék vagyunk a saját jóságunkra. Pontosan olyanok vagyunk, mint az erényfitogtató progresszívek. Híres művészek, ha díjat vesznek át, ha mikrofont kapnak a kezükbe, azonnal a kötelező frázisokat pufogtatják, amiket a neomarxista kánon elvár tőlük. A hétköznapi emberek pedig Facebook-profilképekkel állnak ki hol a szivárványcsaládok, hol az SZFE, hol Ukrajna mellett.
De nemcsak »libsi« jóemberkedés létezik, hanem keresztény jóemberkedés is. Lehet, hogy az utóbbi nemesebb, őszintébb szándékból fakad, és még akár valós jó cselekedetekben is nyilvánul meg – de ettől még nem szabadna önmagunk hatása alá kerülni. Kereszténynek lenni nem arról szól, hogy »jók« vagyunk. És pláne nem arról, hogy magunkat annak tartjuk.
Az ember természeténél fogva bűnös. Ez nem azt jelenti, hogy ostoroznia kell magát, hogy nem lehet önbecsülése. De azt sem, hogy ne tudna, sőt ne kellene tennie azért, hogy »jó« legyen, hogy »minimalizálja« a bűnösségét.
Nem azért, mert ezzel elnyeri Isten megbocsátását. A megbocsátásért, az irgalomért nem lehet »megdolgozni«. A kegyelem Istentől ered. Azt kapjuk. Sőt, már megkaptuk. Az emberiség iránt érzett végtelen szeretetében elküldte a fiát, hogy örökre megváltsa a bűneinket. És ez nem egy megfoghatatlan, közhelyessé vált, vallási mítosz. Hanem ez maga a kereszténység.”
Nyitókép: Facebook