„A tanárok sztrájkjogának korlátozása cinikusan megmutatja, a mostani hatalom mit tart az oktatási intézmények fő funkciójának, mi az, amelynek megtagadását nem engedheti meg, mert valóban zavarná a rendet: a gyerekek egyszerű felügyelete. Nem baj, ha a tanárok nem tanítanak, de amíg a felnőttek dolgoznak, valakinek vigyáznia kell a még nem munkaképes populációra.
Attól az állam pedig láthatólag nem fél, hogy a sztrájkjog korlátozásával kontrollálhatatlanná válik a dolgozói elégedetlenség.Innen nézve érthető tehát, hogy mi a valódi fegyver az oktatásban – vagy bárhol – dolgozók kezében: a kényszerítő erejű sztrájk.
Ha az oktatásban dolgozók célt akarnak érni egy cinikus, politikai ellenfél nélkül maradt kormány ellen, akkor az erőszakmentes figyelemfelhívás helyett a sztrájkban, jelen körülmények között az illegális sztrájkban rejlő erőszakos kényszerítés felé kell fordulniuk. Ehhez ki kell terjeszteniük és a gördülő sztrájk elhagyásával egységesíteniük kell a munkabeszüntetést, hogy ellenállásuk valóban alkalmassá váljon a mindennapi élet megzavarására, meghaladja a mostani, pusztán figyelemfelhívó szerepét. Ha ez sikerül, annak is megvan a maga veszélye, a megakasztott társadalom a dolgozókat hibáztathatja a hatalom helyett, azonban egyelőre úgy tűnik: a tanárok a társadalom széles rétegeinek a támogatását élvezik.
A mai sztrájkhajlandóság, különösen az akár kirúgással is együtt járó polgári engedetlenségben való nagyarányú részvétel talán lépés ebbe az irányba. Az új év új dolgozói harcokért kiált.”
Fotó: tüntetők a Belügyminisztérium előtt (felvételrészlet, Mandiner archív)