Pedagógussztrájk és a thatcherizmus kísértete

„A NER a 2010-es belépőjében még visszavett a csoportos létszámleépítés garanciáiból is, illetve legalizált bizonyos társadalombiztosítási védelem nélküli foglalkoztatási formákat. Ebbe a sorba illeszkedett aztán a 2018-as túlóratörvény, vagy például a munkaerő-kölcsönzés felpörgetése. Utóbbi különösen hatékony ellenszere mindenféle munkaharcnak. Az előbbi elleni tiltakozást a progresszív elcsatornázók pontosan úgy terelték a Kunigunda utcába, ahogyan most a pedagógusok bérkövetelését tekerik ütemes ruszkizásba. Azzal vélhetően kormányoldalon is tisztában vannak, hogy a pedagógusbér-rendezés elkerülhetetlen, sürgető kényszer.

Sőt, pontosan erről van szó!

Orbán még a látszatát is szeretné elkerülni annak, hogy ma Magyarországon sztrájkkal eredményesen lehet megvívni a bérharcot. Ellenkező esetben mások is kedvet kapnának, s akkor mivé lenne a német autógyárak, a kelet-ázsiai akkumulátorüzemek paradicsoma?

A béremelkedés ugyanis nem általános drágulást okoz, ahogyan azzal a kormányoldal neoliberális tanítómesterei előszeretettel kábítottak, hanem a profitok általános csökkenését idézi elő, ahogyan arra Proudhonnal folytatott vitájában Marx rámutatott. A kormánypropaganda ezt mondja: »Az uniós források megérkezése után garantálva lesz a pedagógusbér-emelés.« Ennek a mondatnak a színlelt jelentéstartalma a következő: lesz béremelés, de nem sztrájk hatására. A kormányzati cél tehát messze túlmutat a közoktatáson: letörni a bérharcot! A pedagógusok bérharca éppen ezért nemcsak a közoktatás szereplőinek ügye, hanem mindenkié, aki a jövőben tisztességes bért szeretne kicsikarni akár a multiktól, akár a velük szövetkezett NER-lovagoktól.”

Nyitókép: Ficsor Márton