Orbán Viktor kormányaiban viszonylag ritkán mondanak le saját elhatározásukból miniszterek

2022. november 14. 16:00

Palkovics László döntése tehát fontos, önmagán túlmutató esemény.

2022. november 14. 16:00
null
Ungár Péter
Ungár Péter
Facebook

„Orbán Viktor kormányaiban viszonylag ritkán mondanak le saját elhatározásukból miniszterek. Palkovics László döntése tehát fontos, önmagán túlmutató esemény, ami a kormánypárton belüli súlyos viták lenyomata. Azt is tudjuk, hogy Palkovics László lemondásához nagyban hozzájárult, hogy energiapolitikai szinten súlyos vitái voltak a miniszterelnökkel, ugyanis a volt miniszter olyanokat mondott az elmúlt időszakban, hogy az olcsó fosszilis energia időszak lejárt, Magyarországon teljesen új energiastratégiára van szüksége, és például nem kéne tiltani a szélenergiát. Ma pedig már nem miniszter.

Bár egyre egyértelműbb, hogy a mindig magabiztos arckifejezés mögött súlyos káosz uralkodik a kormány energiapolitikájában, de ennek ellenére két dologra biztos következtethetünk az elmúlt napok eseményeiből. Egyrészt Orbán Viktor nehezen megmagyarázható ragaszkodása a fosszilis energiához és határozott ellenállása a megújuló energiával szemben már a kormánypárton belül is egyre súlyosabb konfliktusokat okoz. De Palkovics László távozása azt is bizonyítja, hogy ezeket a vitákat Orbán Viktor nyeri, és ebben a kérdésben semmilyen kompromisszumra nem hajlandó.

Arra nem számíthatunk, hogy ezeket a vitákat egyszer csak Orbán Viktor elveszíti a Fideszen belül. Amíg Orbán Viktor van, zöldfordulat nem lesz. De a Fidesz ezt a vitát országosan el fogja veszíteni, mert rajtuk kívül mindenki érti, hogy ha az elmúlt tíz évben sorra építettük volna a szélerőműveket, ha ott lenne a napelem minden ház tetején, és ha az összes Kádár-kocka le lenne szigetelve, akkor most kisebb lenne a baj. Mi az LMP - Magyarország Zöld Pártjaban azért dolgozunk, hogy meggyőzzük azokat, akik szintén a zöldfordulatban látják a megoldást, hogy Orbán Viktor megvilágosodására kár alapozni, az egyetlen út ehhez a kormányváltás. És ezt hitelesen csak egy zöldpárt tudja elmondani.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kolozsv
2022. november 15. 16:46
Kisbuzi, te semmihez nem értesz. A Fidesz problémáihoz sem. Esetleg kérdezd meg anyádat.
duhle78
2022. november 15. 11:22
"Zöld párt" - muhaha. Akinek még maradt egy csöppnyi esze, az láthatja, h mit csináltak az ún. "zöldek" a környezetvédelem poszterfiújánál Németországban. Csak két példa: - Leépítették az atomerőműveket, helyette nyitnak a szénbányák - Beszüntették az oroszokkal a földgázkereskedést, helyette erőltetik a totál környezetromboló palagázt Tanulság: nem politikusokon és pártokon múlik, h sikeresen kiirtjuk-e magunkat pár évtizeden belül a Földről, hanem azon, képesek vagyunk-e egy új, magasabb tudatosságú világrendszert létrehozni.
Erdőmester
2022. november 15. 09:33
A megújuló energia kérdése szakmai és nem politikai kerdés. Ezt a Miniszterelnök is jól tudja. A legnagyobb probléma a tárolással van. Ma a megújulókból származó energia 85 % nem hasznosul. Hiába van mindenütt napelem, az energiát nem tudja befogadni a jelenlegi hálózat. Ezért álltak le a napelemek hálózatra kötésének lehetőségével. Most a legfontosabb kutatás a keletkező szélenergia és napenergia tárolásának és ütemezhető felhasználásának megvalósítása.
Házam Hazája
2022. november 15. 02:53
https://www.youtube.com/watch?v=CCmYORWU4OY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!