Munkács és az emlékezetpolitika terrorja

„1956 emlékezetpolitikai értelemben releváns kapcsolódási pont lehet a most megélt ukrán valósághoz, ha figyelembe veszünk pár fontos geopolitikai különbséget. 1. Magyarország geopolitikai értelemben közel sem volt olyan fontos terület a szuezi válságban lekötött akkori Nyugatnak, mint a hatszor akkora, Oroszország tőszomszédságában fekvő (nem mellesleg hasonló nyelvet beszélő) Ukrajna. 2. ʹ56-nak lényegében nem volt nemzetiségi vetülete. 3. Míg minket a Nyugat a szép szavakon túl szinte teljesen magára hagyott (ez egyébként még az ukránok esetében is bekövetkezhet az amerikai kongresszus félidős választásai nyomán), addig Ukrajnát jelenleg valóban állhatatosan és hatékonyan segítik pénzzel, hírszerzési paripával és high tech fegyverekkel.

Az emlékezetpolitikai szimbólumok hadiipari csomagolópapírként való felhasználása azért is veszélyes tendencia, mert elfedi azokat az alapvető nemzeti és nemzetközi érdekeket, amelyek mentén a tárgyalás és a háború befejezése lehetséges volna. 1. Az orosz és az amerikai birodalomépítés lehatárolása egymás legalapvetőbb biztonsági igényeinek figyelembe vételével (beleértve Kínát is). 2. Ukrajna biztonságának garantálása (lásd budapesti memorandum), gazdaságának integrálása a nyugati (és esetleges reintegrálása a keleti) piacok erőterébe. 3. Az európai gazdaság helyreállítása/összeomlásának megállítása, közös haderő, energiadiverzifikáció, stb.

Akik szerint ezek teljességgel naiv és idealista elképzelések, gondoljanak arra, hogy a pusztítás nem tarthat örökké, s ha egyszer tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, ott – persze az aktuális hadi helyzettel keretezve – ilyen és hasonló szempontok igenis fel fognak merülni. (A másik lehetőség a mindent elpusztító atomháború, amit remélhetőleg senki sem akar).

A tűzszünet és a béketárgyalások után nyílik csak lehetőség – évtizedek kemény munkájával – tisztázni az orosz és az ukrán emlékezetpolitika súlyos és messzire vezető kérdéseit. Ennek nehézségeit mi, magyarok már jól ismerjük a trianoni utódállamokkal való erősen terhelt viszonyaink tekintetében. A szomszédságunkban pedig az ukránok mellett a szerbekre is hasonló kihívások várnak – kérdés például, hogy a koszovói albánokhoz fűződő politikai, gazdasági és kulturális viszonyok tisztázására a fenyegető fegyveres konfliktus előtt vagy után fog-e sor kerülni.

Az biztos, hogy a gazdasági-politikai érdekek és az emlékezetpolitika összemosása (ahol jellemzően az utóbbi fedősztoriként szolgál az előbbinek) nem segíti a helyzet tisztázását. A »nemzeti mitológiák« jótékony ködéből kitekintve tisztább rálátás nyílik a megoldás felé vezető első politikai lépésekre. Az emlékezetpolitika ugyanakkor semmivel sem helyettesíthető kötőanyaga a nemzeti összetartozás és büszkeség kialakulásának – kérdés, hogy ezt az érzületet a politikai vezetők minek rendelik alá: a békének vagy a háborúnak. Sajnos jelenleg az utóbbi tűnik valószínűbbnek.”

Nyitókép: Somorjai Ede/Facebook