A pedagógusok és a kormányzat nagy fapofa-kísérlete

„Kézenfekvő, hogy az ellenzék a maga malmára akarja hajtani az elkeseredésünk által felkavart vizet. Ha a fapofa-kísérlet csecsemőjének apukája mosolyogva belép a képbe – tökmindegy, hogy nem ő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot – a kisbaba őt fogja preferálni. Így vagyunk ezzel mi is. Érthető, hogy a kockás ingben feszítő ellenzéki politikust közelebb érezzük szívünkhöz, mint az ignoráló kormányt.

Szívesen parolázok Jámbor Andrással vagy Gyurcsány Ferenccel arról, miért kontraproduktív a kötelező hatéves iskolakezdés, vagy mit lehetett volna tizensok évvel ezelőtt másképp csinálni – tárgyalni azonban nem velük akarunk – nem ők gyakorolják a szülői felügyeleti jogot. 

Mára egyértelművé vált, hogy a hatalom oldaláról nincs törekvés valódi szakmai párbeszédre. Felteszem, abban reménykednek, hogy egy idő után »megunjuk és hazamegyünk«. A pszichológiában ezt hívjuk tanult tehetetlenségnek. Az elhanyagoló szülő gyermeke egy idő után apátiába esik, és már akkor sem tesz semmit, amikor lehetőség nyílik a változásra. A történelemből azonban ismerünk más forgatókönyvet is, ahogy Petőfi 1847-ben jósolta:

»Még kér a nép, most adjatok neki!

Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?«

Nem lenne sokkal egyszerűbb lehajolni hozzánk, ránk mosolyogni, és elfogadni a párbeszéd iránti igényünket?”

Nyitóképen egy korábbi pedagógussztrájk. Fotó: MTI/Bruzák Noémi