Slava Ukraini! (Dicsőség Ukrajnának!) – köszön el ukrán nyelven a hozzászólásában egy magyar férfi

„Slava Ukraini! (Dicsőség Ukrajnának!) – köszön el ukrán nyelven az egyik Facebook-csoport bejegyzéséhez írt hozzászólásában egy magyar férfi. Nem ő az egyetlen, aki Ukrajnát élteti, nagyon sokan teszik be kommentjükbe a kék-sárga nemzeti zászlót, és valóságos ukrán-imádóként áhítják keleti szomszédunk végső győzelmét.

Mondanám, hogy értem, de kicsit sem, és az értetlenségemre megpróbálok higgadt, érthető magyarázatot adni. Azt megértem, ha valaki nem szereti, kedveli, sőt, egyenesen utálja Oroszországot. S hogy miért?

1. Az 1848/49-es szabadságharcunkat lényegében megnyertük volna a Habsburg Birodalom ellen, ha az I. Miklós cár vezette orosz csapatuk, a status quo fenntartása érdekében nem siettek volna Ferenc József osztrák császár segítségére. Megtették, így nem volt esélyünk a győzelemre, és orosz segítséggel vérbe fojtották a szabadságharcunkat.

2. Aztán ott volt a második világháború, amikor a szovjet csapatok végigmasíroztak Magyarország területén, közben óriási pusztítást végeztek, aminek következtében sok civil megsebesült vagy meghalt. Emellett sok szovjet katona fiatal lányokat és asszonyokat erőszakolt meg, majd itt felejtették magukat közel ötven évre.

3. Majd jött 1956 ősze, amikor megpróbáltunk függetlenedni, a saját lábunkra állni, de a harmadik szabadságharcunkat is vérbe fojtották, az oroszok után ezúttal a szovjetek. Egy magyar oroszok elleni dühe éppen ezért érhető lehet, és ez még akkor is igaz, ha ki kell jelenteni, hogy az Orosz Föderáció nem egyenlő sem a cári birodalommal, sem a Szovjetunióval. Én magam természetesen különbséget tudok tenni...

De egy dolgot rögzítenünk kell, az oroszokkal szembeni ellenszenv nem vezethet(ne) ukrán-imádathoz. Egy magyar egész egyszerűen nem bálványozhatja, csodálhatja Ukrajnát. S hogy miért?

1. Nem csodálhatjuk Ukrajnát, mert a keleti szomszédunk az eltelt években páros lábbal tiporta a nemzeti kisebbségeket, így a magyart is Kárpátalján. Támadták a kárpátaljai magyarság kulturális intézményeit, közösségeit, a szélsőségesek félelemben tartották a határon túli honfitársainkat.

2. Az ukránok – hogy úgy mondjam – házhoz mentek a pofonért azzal, hogy fejükbe vették a NATO-csatlakozást, és felmerült az atomfegyver telepítésének lehetősége is.

3. Ukrajnában óriási a korrupció, ez így volt a háború február 24-i kitörése előtt, és így van azóta is. A korrupció mértékét sokan a fejlődő, harmadik világbeli országokban tapasztaltakhoz szokták hasonlítani. Jellemző, hogy egyes hírek szerint az adományok és a nyugatról érkező fegyverszállítmányuk sem feltétlenül oda kerülnek, ahová szánják őket, erről korábban már írtunk.

4. Ukrajnát a háború kezdete óta – de már előtte is – nagyon sok mindennel támogatta Magyarország, s hogy finoman fogalmazzak, a keleti szomszédaink nem mindig a hála hangján nyilatkoztak hazánkról. Persze segíteni nem a kapható hála miatt kell, de az sem baj, ha megköszöni, aki kapja.

S úgymond +1 pontként kikívánkozik belőlem egy megjegyzés. Képzeljék el, hogy Románia lerohanja Magyarországot, és hazánk felveszi a kesztyűt a kétszer akkora népességű állam ellen. Önök szerint hány ukrán tenné ki a magyar zászlót a Facebookon, és hányan írnák ki, hogy Hajrá Magyarország? A választ a fantáziájukra bízom.

(Ui.: Egyet azért mindentől függetlenül ki kell emelnem. Részvétemet szeretnék kifejezni minden ártatlanul elhunyt ukrán ember hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig teljes felépülést kívánok. Ukrajnának pedig egy olyan vezetőt óhajtok, aki fejlődő pályára teszi keleti szomszédunkat, legalábbis azt, amit az oroszok hagynak belőle. S ha egyszer a maguk urai lesznek, akkor ne felejtsék, hogy a magyar kisebbség nem ellenség, hanem hasznos szövetséges tud lenni, csak határon túli honfitársainkat és amúgy Magyarországot emberszámba kell venni!)”

Nyitókép: Bekezdések Facebook-oldala