»Surányi György: Nem igaz, hogy a forint árfolyamának máshogyan kellene alakulnia, mint a régió többi valutájának, [...] míg a cseh korona vagy a lengyel zloty árfolyama az év elejéhez képest 1-1,2 százalékkal romlott, addig a forint árfolyama több mint 10 százalékkal. [...] Nem reális azt gondolni, hogy ha vége lenne a háborúnak, vége lenne az inflációnak.«
A három úriember most így a világméretű energia- és háborús válság közepén úgy érezte – nem is egyszer –, hogy ez egy kiváló alkalom a megszólalásra és egy kis szakértésre. Surányi Friderikusz podcastjában, de Bod Péter Ákossal közösen is terjengősen okoskodott, mit hogyan kellene tenni a tankönyvek szerint. Békesi László, az MSZP, korábban az MSZMP színeiben is minket boldogító pénzügyminiszter se maradt csöndben: kisnovellának beillő Facebook-posztokban osztotta ki a Fidesz–KDNP-vezette kormány intézkedéseit.
Mivel mindhárom tanár úr esetében van olyan »szerencsénk«, hogy élőben, a gyakorlatban is bizonyíthattak (jól emlékszünk rájuk), mi segítünk nekik a sarokszámokra is emlékezni, mert ezeket most szemérmesen elhallgatták.