Jakab Péter utcát, most!

„Érdekes dolog ez az elnevezősdi. Utcák, terek, sétányok, szobrok és városközpontok. Az ember ugye – már aki normális. ugye – az olyan személyről, eseményről vagy szimbólumról nevez el bármit, amire büszke lehet. A család miről emlékezik meg? A gyerek születéséről, vagy a kedvenc nyaralásról, ahol hatalmas sikere volt a Döncikének, mert megnyerte a pingpongversenyt az üdülőben, és az asszonynak csodájára jártak az egész tengerparton. A Facebookra is azt teszi ki az ember, ha sikert ért el, több sört ivott, mint a haverja, drága helyen volt nyaralni, megnőtt a bicepsze, vagy végre eltűntek a pattanásai. Senki nem azt ünnepli, hogy megbukott a gyerek a matek érettségin, vagy karambolozott részegen a családfő.

»Itt, ezen a képen görbe az orrom, és látjátok, ott hátul, az a fickó, akinek belóg a feje a családi fényképen, azzal lépett félre az asszony a múlt héten.« Nem, ilyen posztok nem születnek sehol, sehol, ahol épeszű emberek élnek. Csak a haladók, a felvilágosultak, a liberálisok – ki tudja, milyen címeket aggatnak magukra aktuálisan, holott elég lenne annyi: kommunista –, büszkék arra, ha valami rosszul sikerül, ha valami torz, béna, szerencsétlen, szégyenteljes. Ők ünneplik az emberi nyomorokat, ferdeségeket, a beteges folyamatokat, a természetellenes helyzeteket. Ők nevezik ki hősnek azokat, akik felforgatták a rendet, akik ártottak az országnak, akik rontották a hírét, akiktől minden kisebb, és gyengébb lesz.

Nekik hőseik a Heller Ágnesek, a Károlyi Mihályok, a melegek, drogosok, idegenek, és persze a Göncz Árpádok is.

Szóval, lenne a haladók számára egy javaslatom. Ha már Horn Gyuláról utcát neveznek el, akkor ne legyünk kispályások. Keressünk egy szerencsétlen lúzert, és kiáltsuk ki hőssé. Itt is van mindjárt a Jakab Péter: Jakab, az antihős.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila