Az olajvitára kétféle ellenzéki válasz lehet: fundamentalista és realista

„Más politikusok taktikusan hallgattak, míg az úgynevezett ellenzéki véleményvezérek egy része ugyanazt a szöveget ismételgette, amelynek nagy része volt a Fidesz nyomasztó arányú győzelmében. Orbán Putyin pincsije, az Európai Uniónak mindenben igaza van, a magyar kormánynak meg semmiben, szánalmas a magyar álláspont, gyalázatos dolog az olcsó olajhoz ragaszkodni, eláruljuk Ukrajnát a MOL kedvéért. E kritika minden elemében lehet némi igazság, de együtt, litánia-szerűen ismételgetve a magyar társadalom valóságától történő, teljes elidegenedést tükrözi. Az Európai Bizottság maga is különböző változatokkal próbálkozott, más országok politikusai is komoly ellenérveket vetettek fel, és egyelőre azt sem tudjuk, hogy kik fogják kipótolni a kieső orosz olajat. Így nagyon is volt támadható eleme a szankciós csomagnak. Amelyből a magyar társadalmat elsősorban az érdekli, hogy megfizető áron jusson az üzemanyaghoz, és az annak árszintjétől függő más termékekhez, szolgáltatásokhoz.

A kétféle reakció mögött két, eltérő ellenzéki magatartás húzódik meg. Akik kigúnyolják az olcsó olajhoz való ragaszkodást, és nyíltan szörnyülködnek azért, mert  – állításuk szerint – az »elmaradott magyar társadalom nem eléggé szolidáris Ukrajnával«, azok nyilvánvalóan tudják, hogy csak egy kisebbség ért egyet velük, még az ellenzéki táboron belül is. Mindent száz százalékosan elutasítanak, amit Orbán Viktor mond vagy tesz, és mindennel automatikusan egyetértenek, amit a Nyugat (most már az eddig szélsőjobbosnak tartott lengyel kormány is) képvisel. Ennek a fundamentalista iskolának is van létjogosultsága, hiszen kielégíti egy szűk, de masszív választói réteg igényét, azokét, akik számára Orbán elutasítása a politika alfája és omegája. Kedves ismerőseim is vannak közöttük, megértem frusztrációjukat a négy választási vereség után.

De kell lennie egy másfajta ellenzéki magatartásnak is, amely tiszteletben tart két alapelvet. A magyar középosztály napról napra, nehéz küzdelemben tartja fent a maga szerény életszínvonalát, és egy brutális áremelési hullám a szegénységbe lökne milliókat. Másrészt a magyar társadalom, amelynek az elmúlt száz évben négy különböző impériumot kellett kiszolgálnia, a külpolitikában a béke és a mérséklet híve. Ezért akármennyire csábító az ukrán háborúra felépíteni az ellenzéki ethoszt, lehetnek más témák is, amelyek értő ellenzéki kritikáért kiáltanak. Szégyenletes, hogy egy kezdő pedagógus bére jóval 200 ezer forint alatt van, azaz havonta keres annyit, mint egy focista egy-két nap alatt. Nem szabad beletörődni abba, hogy a magyar embereknek az uniós átlagnál öt évvel korábban kell meghalniuk az egészségügyi rendszer hibájából. Felháborító, hogy a magyar falu zárványaiban és szegregátumaiban a Harmadik Világra jellemző nyomor és törvényen kívüliség uralkodik. Elfogadhatatlan, hogy a szavazatok ötvennégy százalékával a kormánypárt az úgynevezett közszolgálati médiát száz százalékosan kisajátítja. És sorolhatnám tovább. Ezek valós problémák és itthon kell megoldani őket. Az orbáni külpolitikát elsősorban akkor érdemes támadni, ha nem szerzi meg a megoldásukhoz szükséges uniós támogatást.”

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP