A rendszerváltást „módszerváltássá” maszkírozó minden egyéb résztvevő ez irányú tevőleges ténykedése megfeleltethető-e a lassú és komótos „hazaárulás” fogalmának?
„Ciceró, az antik világ talán legkiemelkedőbb gondolkodója már a Krisztus születése előtti első évszázad derekán arra jutott, hogy
»Egy nemzet képes túlélni bolond vezetőit, még az ambiciózusait is. De nem lehet túlélni a belső hazaárulást! Az ellenség a határokon kevésbé félelmetes, mert ismert, és nyíltan hordja zászlaját. De az árulók határainkon belül mozognak szabadon, az ő ravasz suttogásuk átoson a sikátorokon, kormány folyosóin is hallhatók. Az áruló nem néz ki árulónak, ő a nép nyelvén beszél, a nép arcát, érveit viseli, ő az emberi természet alantasságához szól, ami minden ember szívében titkon mélyen fekszik. Az áruló elrohasztja a nemzet lelkét, titokban éjjel dolgozik, alattomban aláássa a nemzet pilléreit, fertőzi a politikát, hogy ellenállni sem lehet. A gyilkos nem annyira félelmetes. Az áruló maga a pestis járvány.«
A fenti gondolatok megfogalmazása óta évszázadok, sőt évezredek teltek el, társadalmi berendezkedések módosultak, generációk politikai eszméi cserélődtek, a »hazaárulás« fogalmi meghatározása viszont mit sem változott. Ciceró szavai korokon átívelően és kíméletlen őszinteséggel szólnak az aljaemberek viselkedéséről, a hazájuk iránti részvétlenek közönyéről, de legfőképpen a jellemtelenek csoportjába tartozók tévhites, ördögi dáridójáról.
Írásomban konkrét számonkérés és felelős megnevezése nélkül közelmúltunk és jelenünk egyes eseményeit visszaidézve a tisztelt Olvasókra bízom annak eldöntését, hogy Magyarország rendszerváltáskori és azt követő évtizedeinek politikai harcmezején milyen eseményeket és tetteket tartanak a patrióta hazaszeretet bizonyítékának, és melyekről gondolják azt, hogy a leginkább közelítenek a Ciceró által megfogalmazott »hazaárulás« definíciójához.
Az 1956-ot követő 33 év szocialista agytágítása után, nem megfeledkezve az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok »baráti« öleléséről, felteszem a kérdést, hogy »hazaárulást«, vagy a »haza védelmét« jelentette-e a Fideszt 1988-ban létrehozó 37 fiatal reformer halálugrása az egypártrendszer monopóliumával szemben.
A rendszerváltást „módszerváltássá” maszkírozó minden egyéb résztvevő ez irányú tevőleges ténykedése megfeleltethető-e a lassú és komótos »hazaárulás« fogalmának? Lehet-e felelősséget nem vállalva csak kicsit ártani, vagy épp a sok-sok kis apró kompromisszum és módszertani megalkuvás összegződése vezetett odáig, hogy még napjainkban is a múlt árnyaival és kétes identitású, szavatosságukat vesztett embereivel kell megküzdenünk?
A folyamatában negyedszer is kétharmados győzelmet elérő kormánypártok magyar érdekeket szem előtt tartó, bármilyen nemzetközi ellenszél dacára vállalt érdekérvényesítése jelenti-e a cicerói meghatározást, vagy hazánk mesterségesen gerjesztett lejáratása, egyesek folytonosan külső szempontoknak való görcsös megfelelése, a nemzeti minimum elvárhatóságát is felrúgó árulkodók és feljelentgetők magatartása az, ami fedi az ókori bölcs sorait?”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Megdöbbentő, amit ez a kártékony, önelégülten nárcisztikus ember művel.
„Az volt a kérdés, hogy ki az, aki ebben nem hajlandó részt venni. Ez három ország volt: Szlovákia, Csehország és Magyarország.”
A baloldali elemző aggályosnak tartja, hogy a Tisza Párt már most, ellenzékből is eléri jogi úton egy sajtótermék különszáma terjesztésének bírói megtiltását.
