ELÉG! – avagy ideje van a szónak, s ideje a hallgatásnak!

ELÉG! – avagy ideje van a szónak, s ideje a hallgatásnak!

Nem fogok hosszan írni, ám fontosnak tartom megosztani Veletek a következőket:

Alig két napja meghalt egy 41 éves fiatalember. Mivel az egész ország ismerte, tragikus halála kapcsán rengetegen nyilvánították ki ilyen-olyan véleményüket. Ezek között megrázóan sok volt a becsmérlő bejegyzés, voltak, akik szinte kárörvendően írtak a fiatalember haláláról, mondván: nem sajnálják, így járt, megérdemelte!

»Ideje van a szónak, s ideje a hallgatásnak!«

Korábbi bejegyzésemet úgy kezdtem: Berki Krisztián értékrendje, életvitele a létező legtávolabb állt az enyémtől, nyilvános szerepléseivel nem tudtam azonosulni, példakép-szerepét sosem tudtam elfogadni, kár lenne ezt tagadnom, nem is fogom!

Ugyanakkor: aki Berki Krisztiánt halálában gyalázza, az a legalapvetőbb emberi, kegyeleti érzéseket tiporja sárba. Lehet persze találgatni, pletykálni, jólértesültet játszani, »neve elhallgatását kérő informátort« alakítani, s ezeket a pletykákat -tovább fokozva az indulatokat- a sajtóban leközölni, ám ez nem egyszerűen egy hivatás, mind inkább az emberi érzések megalázása. 

Egyrészt a borzalmas »kritika« megfogalmazásának akkor van igazi létjogosultsága, ha a kritizált fél képes válaszolni, kiállni magáért. Másrészt: jelen esetben itt sokkal, de sokkal nagyobb a dimenzionális szakadék. 

Vannak dolgok, amik egyszerűen senkire nem tartoznak a hatóságokon, és/vagy a gyászoló családokon kívül. 

Ám ami talán a legfontosabb: aki most, ezekben a napokban leírja azt, hogy kifejezetten örül egy embertársunk halálának, az talán bele sem gondol, hogy számára ez mindössze egy-két percnyi önfeledt gyalázkodás; miközben az elhunyt szerettei éppen életük legnehezebb pillanatait élik át. A legnehezebbeket és legérzékenyebbeket. Ezek azok a napok, amikor egyetlen jó szó is segíthet a megnyugvásban, ám egyetlen szidalom is rommá törheti az amúgy is megrepedt szíveket. 

Néhai Berki Krisztián egyik legnagyobb kritikusaként írom: nincs helye a szidalomnak akkor, amikor ő már nem képes válaszolni; nincs helye az utálatnak és gyalázkodásnak, miközben kisgyermekek maradtak az édesapjuk nélkül, miközben fiatal özvegye siratja elhunyt férjét, miközben egy édesanya fogja eltemetni az egyetlen fiát. 

Nem kell Berki Krisztiánt piedesztálra emelni, tőlem például hiteltelen is lenne, sosem tennék ilyet. Ugyanakkor az emberi és kegyeleti méltóság kijár az elhunyt embernek, és jár az együttérző megértés az apjukat elveszítő kicsi gyerekeknek, az özvegynek és a gyermekét temető édesanyának. 

Így hát még egyszer, utoljára: aki most csak gyalázkodni tud(na), szavait tartsa meg magának, mert tényleg ideje van a szónak, s ideje a hallgatásnak! 

Az most teljesen lényegtelen, hogy korábban a tévében, újságokban, rádióban, a nyilvánosságban és közéletben ki mit érzett Berki Krisztián iránt! Berki Krisztián meghalt. Fájdalmasan fiatalon. Bárhonnan is nézzük: ez egy tragédia. Aki nem tud segíteni, nem tud vigasztaló szót szólni az elhunyt szeretteihez, az maradjon meg a hallgatásnál, s rossz szavaival ne mélyítse azok fájdalmát, akik számára most úgyis a legnehezebb. Ők ugyanis nem egy megosztó közszereplőt, nem a balhés celebet, hanem egy fiút, egy férjet és egy édesapát veszítettek el. Örökre. Ezt pedig mindenkinek tiszteletben kell tartania! 

Mert tényleg »Ideje van a szónak, s ideje a hallgatásnak!«

Isten nyugosztalja Berki Krisztiánt! Sok erőt remélek a gyászolóknak!

Vujity Tvrtko”

Nyitókép: Facebook