Európában első alkalommal Magyarországon rendezték meg a világ egyik legjelentősebb konzervatív konferenciáját, a CPAC-et, melynek főszervezője az Amerikai Konzervatív Unió, idei társrendezője pedig az Alapjogokért Központ volt. Az eseményt fajsúlyát nagyban növelte, hogy beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, videóüzenetben köszöntött Tucker Carlson, de hosszú a sor, hiszen valóban izgalmas beszédeket hallhattunk.
Hallgatva az előadásokat, számos kérdés fogalmazódott meg bennem, az egyik és talán legfontosabb, hogy
mit jelent ma konzervatívnak lenni?
Ha ezt 20 évvel ezelőtt kérdezik, éppen kamaszéveim legjavában, akkor valószínűleg valami olyasféle választ adtam volna, hogy a konzervatív az egy őskövület, olyasvalaki, aki nem halad a kor változásaival. Mindezek mellett valószínű elég unalmas is.
Ha most kérdeznék meg ezt tőlem, akkor úgy fogalmaznék, hogy a konzervatív nézeteket valló egyén olyasvalaki, aki erősen próbál ragaszkodni azokhoz a szellemi értékekhez, viselkedési mintákhoz, amelyeket sokan gondoltak helyesnek vagy teljesen magától értetődőnek akár néhány évtizeddel ezelőtt is.
Nem, nem azért változott meg a véleményem, mert idősebb lettem pár évvel. Azért mert, egyre inkább az az érzésem, hogy valami baja van ennek a világnak most. Az Európai Parlament úgy döntött, hogy ezek után már a férfiak is szülhetnek, átalakíthatják a gyerekek nemét, és akkor kezdik meg a szexuális nevelésüket, amikor mi még javában az osztás és szorzás művészetével bajlódtunk. Az esti filmezést is nehéz megúszni úgy, hogy a történetbe ne kerüljön bele legalább egy rendhagyó kapcsolat.
Félreértés ne essék, mindenki saját maga dönti el, hogy milyen magánéletet kíván folyatni. Nem gyűlölők senkit,
kárpátaljaiként már korán megtanultam az élni és élni hagyni stratégiáját alkalmazni.
A mindennapok zajló gyorsaságában viszont sokszor úgy érzem, hogy ezekkel a gondolatokkal most különcnek és lázadónak tűnhetek az új társadalmakban. Fura ilyet megélni, de a konzervatív az új lázadó.
Bár sokan kérdezhetik, mi a bizonyíték akkor arra, hogy nem mi, vagyis a magamfajták látunk valamit rosszul és tévesen? A válaszom egyszerű: mit szólnának ezekhez a történésekhez korunk 50-80 évvel ezelőtti szereplői? Vajon a szabad szellemű Elvis szintén beállna az LMBTQ lobbi mellé? Mit gondolna Gahndi a férfiak szülési jogáról? Hogyan vélekedne Martin Luther King a BLM pusztításairól?