Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Lehet hogy a 160 ezer forintos átlagfizetés sok mindenre elég, de megélhetésre biztosan nem.

„Amikor a mindennapokban a demokráciával és a jogállammal foglalkozunk, akkor azt nem az elvont elmélkedés miatt tesszük, hanem mert az életünk része. Mondok egy példát.
Az ország jelentős részén a nettó átlagfizetés nem éri el a 160 ezer forintot. Persze ez lehet, hogy sok mindenre elég, de arra biztos nem, hogy egy tisztességesen dolgozó ember méltó módon megéljen belőle. Senkinek ne legyen kétsége, amikor Orbán a munkaalapú társadalom hamis illúziójával kecsegtet, valójában százezreket tart nyomorban. És mindez azért nem üt vissza Orbánékra, mert a demokráciánk alapjait bontották meg azzal, hogy egyebek mellett az egyoldalú médiatájékoztatás miatt az emberek nincsenek tisztában lehetőségeikkel, nincs információjuk arról, hogyan élhetnének, ha Orbán nem uralkodna felettük.”

Nyitókép: Dobrev Klára Facebook-oldala