Miért szabad Mark Zuckerbergnek, amit nem szabad Orbán Viktornak: manipulálni

„Azt mondják, le kell menni vidékre. Először is azt szeretném leszögezni, hogy alapvetően az égvilágon semmi problémát nem látok abban, hogy az ereszkedés szemantikai mezején indulnak útnak a fővárosból, merthogy én otthonról biztosan egész életemben fölmentem Pestre (na jó, akkoriban fel, de nem is voltam szélsőséges TGM-rajongó). Nem volt ebben semmi kishitűség kontra nagyarcúság, úgyis menőbb a nagyobbat, erősebbet megfogni, így is áraztuk be mindig: szebb a diadal (lásd még: hagyjad már ezeket a pesti pufikat, te).

E fölösleges, de legalább régen érett zárójel után térjünk rá arra, hogy mit lelhet, aki lemegy (elmegy az igekötő-moralizálás rajongóinak kedvéért) vidékre. Egy fölfoghatatlanul bátor, szélsőségesen vakmerő, igazságfélő barátunk, aki nem mondott még le a lázadás elemi lehetőségéről, a mellékelt képet készítette Fonyód térségében: ez egy mangóstejszínes torma.

Már a minap, a kolbászízű sörnél beszélni kellett volna, de akkor még az árulás ereje a csend börtönébe zárta tudatunkat, most is csak nyomkövetővel sasszézunk ki onnan, azért ilyen halk az üvöltés.

Tehát. Mi a torma? A torma egy növény, amelyből csípős íz reszelhető. Mi a tejszín? Tejkészítmény, amelyet alapvetően gépi eljárással állítanak elő, tehát mesterséges mű. (Update: vagyis nem. Max ez nem igaz, de hát ebben a világban ki számolja?) Mi a mangó? Édes gyümölcs.

Vegyük közös alaptudásunkat az igazságról. Azaz. Ha tormát akarok enni, akkor csípőset akarok enni. Mert a torma csíp. Már az is tagadása mindennek, ha előállítjuk a nemcsípős változatot, hiszen akkor szükségszerűen ki kell rabolnunk a torma jelentését, ki kell nevetnünk, meg kell tagadnunk az identitását. De ha ezen valamilyen okból túl is esünk, azután az, hogy édes egzotikus gyümölcs és egy mesterséges tejkészítmény - föltételezett - ízével keverjük, az konkrétan az igazság legvégső karikatúrája. Tudjuk, kik rajzolják.

De hogy jön ehhez a vidék?

Úgy, hogy utazhatnak ugyan sokan le (el) vidékre, és föl (el) Budapestre, ugyanazt a világot találják: a neoliberális kapitalizmus rendszerét, a látványcivilizációt, az emberiség föltámadása elleni permanens, merényletet.

Minden, de minden, amire ránézünk, valójában az asszociációinkkal, a gondolataink szabadságával, a vágyainkkal, legvégülis az álmainkkal tréfál. Sokan vannak például olyanok, akik tőke (értsd: pénz) hiányában talán soha nem ehetnek amolyan igazi mangót, de talán ők is elérhetik a mangós tejszínes tormát, ami egyszerűen elhazudja a valóságot, hiszen valójában semmit nem képes elmondani a mangóról, a tejszínről, a tormáról. Nemhogy nem képes: nem akar. Éppen azt akarja állítani, hogy nem léteznek valóságok, mindegy, mi a torma, mi a mangó, mi a tejszín. Ha pedig mindegy mi a torma, mi a mangó, mi a tejszín, akkor mindegy, mi az igazság.

Ez a termék képes eljátszani a tudatunkkal. Képes illúziót kelteni, amit mi képesek vagyunk kergetni, mi több, elfogni, megszeretni. Nyilván én is legföljebb csak azzal foglalkozom, hogy miért szabad Mark Zuckerbergnek, amit nem szabad Orbán Viktornak: manipulálni. De ritkán tettük föl a kérdést: miért szabad a kolbászízű sörnek, a székelykáposztás pizzának, a mangóstejszínes tormának, amit másoknak nem? Azaz manipulálni.

De már mindegy is, hiszen ott tartunk, hogy a kérdést is késő feltenni. Elvégre már magunk sem értjük, miért baj, ha semmi nem jelent semmit. Még mindezek után, most sem jövünk rá, mi számolta fel a nyelvet, a valóságot, a fogalmakat, hiszen ez csak egy torma, mit kell vele foglalkozni. Ez csak egy reklám, egy csak egy mém, ez csak egy játék, ez csak egy irónia. Csak a legvégén az van, hogy már nem is látjuk, milyen bonyolult, messzire ható, beláthatatlan az az »ez csak egy”. És majd sokan keresik izgatottan, mi van vidéken. Jelentem: ugyanolyan mangóstejszínes torma, mint Budapesten.”

Nyitókép: Képernyőfotó