Az ellenzék utolsó öt esélye

„Minden bizonnyal egyáltalán nem szerencsés – és nem is elegáns – ezt pont nekem, mint volt ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek kimondani, de az a helyzet, hogy a választások előtt két héttel az Orbán Viktor–Márki-Zay Péter-mérkőzés eldőlt. A jelenlegi kormányfő népszerűsége a teljes népességben annyival erősebb, mint ellenzéki kihívójáé, ami behozhatatlannak tűnik. Ezt minden bizonnyal a háború kirobbanása és az arra adott első reakciók döntötték el. Amíg Orbán Viktor azonnal a „maradjunk ki” – és ezzel a megrettent magyar társadalom elsöprő többségének – oldalára állt, addig MZP meggondolatlanul belengette a részvételt. És nem az a lényeg, kinek volt igaza és adott személy pontosan mit értett ez alatt, hanem hogy az hogyan csapódott le az emberekben. A számok szerint egyértelműen. Egy szó, mint száz: a miniszterelnök-jelöltek csatája eldőlt. (Vagy valami nagyon drámai és valószínűtlen fordulat kellene ahhoz, hogy megváltozzon.) Azt azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy április 3-án nem kormányfőt, hanem pártlistákat és egyéni jelölteket választunk. Aztán majd ők a létrejött aránynak megfelelően eldöntik az Országgyűlésben, ki legyen a miniszterelnök. Mit jelent ez? Azt, hogy bár az OV–MZP-meccs eldőlt, a kormány–ellenzék-párharc még nem. Nyilván a kormányfők közötti verseny eredménye az előbbinek kedvez, de egyáltalán nem jelent még győzelmet, mint azt már sokan elkönyvelték. Az ellenzék igenis nyerhet még választást, de ehhez már kisebbfajta (nagyobbfajta?) csodát kellene tennie. Öt olyan dolgot javaslok, amely véleményem szerint az összefogás utolsó esélye lehet 2022-ben a NER leváltására. 

1. Kevesebb MZP

Az első – és talán legmegdöbbentőbb – javaslatom, hogy az utolsó két hetet az ellenzék ne Márki-Zay Péterre építse. Van egy nagyon fontos összefüggés, amit meg kell érteni: úgy alakult, hogy ma  Magyarországon többen szeretnék leváltani Orbán Viktort, mint ahányan Márki-Zay Pétert akarják miniszterelnöknek.

Ez pedig azt jelenti, hogy a közös kormányfőjelölt jelenleg inkább akadálya, mint motorja a kormányváltásnak. Bár az előválasztáson éppen azzal az ígérettel győzte le Dobrev Klárát, hogy ő nemcsak az ellenzéket képes összefogni, hanem meg tud szólítani kormánypárti szavazókat is, mára világossá vált, ez nem igaz. A Fidesz-szimpatizánsok körében sikerült őt nagyon összegyurcsányozni, miközben az ellenzékiek körében is megosztó. Sok olyan hír kering, hogy vidéki, esélyes ellenzéki jelöltek nem azt kérik, hogy a kormányfőjelölt jöjjön és tolja meg a kampányukat, hanem éppen ellenkezőleg, azt szeretnék, kerülje el a választókerületüket. Ha viszont igaz a hipotézis, hogy több ellenzéki van, mint kormánypárti, vagyis a választásokon a döntő feladat az ellenzékiek egészét mozgósítani, akkor egyúttal látni kell azt is, ezt nem MZP-vel, hanem valami – és nem valaki! – mással kell elérni. Unortodox javaslatom lényege tehát: az ellenzék ne MZP-t tegye a zászlóira, hanem Orbán Viktort. Ergo ne azt bizonygassa, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester alkalmas az ország vezetésére, hanem azt, hogy OV már nem. Lényegében a közös miniszterelnök-jelöltet ki kellene venni az utolsó hetekből, és a lehető legkevesebbet mutogatni. Nyilván normál esetben éppen a kampány hajrájában szokás a listavezetőt előretolni, de számtalan ok miatt ez most nem egy normál helyzet. Úgy tűnik, az ellenzéki összefogás erősebb tud lenni „kapitány” nélkül.

2. Több helyi kampány

Felmerül a kérdés: akkor ki nyerheti meg a választásokat az ellenzéknek? A válaszra már többször utaltam korábbi elemzéseimben, és most is csak ezt tudom mondani: az egyéni választókerületek. Itt dől el minden. A listás eredmények közötti különbség semmilyen esetben nem lesz drámaian nagy, ezért ahol elúszhat vagy meglehet a győzelem, a helyi vk-k, az úgynevezett csatatér- vagy billegő körzetek. Ezeket kell a hátralévő két hétben irdatlan módon megtolnia az összefogásnak, mint ahogy a Fidesz is erre készül bizonyos kiszivárgott anyagok szerint. Nem véletlenül. Minden egyes egyéni mandátum kettőt fog érni, egyet hoz a nyertesnek, egyet pedig elvesz a vesztestől. MZP helyett tehát az esélyes és nyerhető körzetek jelöltjeire szegeződik most a világ szeme. Rajtuk múlik, lesz-e kormányváltás vagy sem. Igaz, két hét borzasztóan kevés idő, hogy nagy változásokat generáljon bárki is, de egy jól átgondolt, megfelelő és döntő erőforrás-koncentrációval az ellenzék képes lehet begyűjteni a szükséges mandátumokat. Az nevet, aki a végén helyben nevet.”

Nyitókép: Földházi Árpád