Mennyire kell félnünk a vulkánkitörésektől?

„Tonga-szigeteken a vulkanológusok számára semmi igazán meglepő nem történt, hiszen egy évmilliók óta adott lemeztektonikai helyzettel és ahhoz kapcsolódó vulkanizmussal állunk szemben. A hatalmas Pacifikus-kőzetlemez a tőle nyugatra elterülő Indoausztráliai-lemez alá bukik, és ezt az úgynevezett szubdukciós folyamatot jellemzően robbanásos vulkánkitörések kísérik. Mivel óceáni lemezek ütköznek, a környezet is óceáni, ugyanakkor – épp a magmás aktivitásnak köszönhetően – a kitöréstermékekből kisebb-nagyobb, tenger alatti fenékhegyek, illetve felszínre emelkedő szigetek épülnek fel. Azt, hogy a térségben igen nagy kitörések is végbemehetnek, a kétezer kilométerre délebbre fekvő Új-Zéland példázza, mely ugyanezen szubdukcióhoz tartozik: a szigetország az elmúlt évezredek legnagyobb kitörései közül többnek is színhelye volt (köztük volt Földünk legutolsó „szupervulkáni” kitörése is: Oroanui, 26 500 éve). 

A mostani kitörés központja, a tongai fővárostól, Nuku’alofától 60 kilométerre lévő Hunga Tonga-Hunga Ha’apai voltaképp két kis sziget, amely egy 2000 méterre a tengerfenékről kiemelkedő hatalmas, szabályos alakú rétegvulkán teteje – nevezetesen egy korábbi, robbanásos működés során beszakadással létrejött hatalmas üst (kaldera) körkörös peremének két kiemelkedése. E vulkánnak bő 110 éve jegyezzük a kitöréseit, de az új-zélandi Shane Cronin vulkanológus Tongatapun, a fő szigeten egy kb. ezeréves, a mostanihoz igen hasonló nagy robbanásnak is megtalálta a tufarétegét. Mindez – amint a minap a szintén Új-Zélandon dolgozó honfitársunk, Németh Károly vulkanológus írta  – azt jelenti, hogy 

A környező szigetek a múltban többször is áteshettek a mostanihoz hasonló vulkánkatasztrófán. Tonga az emberiség egyik legrégebbi királysága, területének benépesülése legalább 4000 évre visszavezethető, ezért a régi események beépülhettek a kulturális viselkedésformákba, legendákba, amelyeket érdemes tanulmányozni.”

Nyitókép: Műfoldfelvétel, 2022 Maxar Technologies / AFP