Az ellenzék kormányfőjelöltje azért 2019-et választotta ki, mert az elmúlt években akkor érkeztek a legtöbben. Az 55 ezer emberből pedig 38 ezer Európából jött. Igen, a politikus kék plakátjain ott szerepel a kedves olvasó brit barátja, holland szomszédja és román állampolgárságú, de nagy eséllyel magyar kollégája is.
Ők azok, akiket a politikus szerint Orbán Viktor »betelepített«. De vajon kik azok a bűnözők, akiket ki fognak utasítani? Őket is az 55 ezer 2019-ben érkezett között kell keressük? A több millió bevándorlóra való visszautalás eközben szépen folytatja a szégyenletes, 23 millió románnal riogató egykori baloldali kommunikációt. És azt most hagyjuk is, hogy Orbán nem 2002-ben, hanem 2001-ben beszélt arról, hogy Magyarország 14 millió embernek tudna megélhetést biztosítani. Természetesen nem keletről érkező menekültekről volt akkor szó.”
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor