Vissza akarják fogni
Az ellenzék közös kormányfőjelöltje szerint mind a kutatás elkészítéséből, mind annak nyilvánosságra hozatalából arra lehet következtetni, hogy a Fidesz machinál a háttérben. Csakhogy az Index a dokumentum részleteit nyilvánosságra hozva nem sokkal később megírta, hogy a felmérés személyesen Márki-Zay Péternek készült. Magyarán azt a politikus, illetve kampánycsapata rendelte meg, ami teljesen más világításba helyezte a történetet. Úgy tűnik, a belső használatra készített adatokat minden bizonnyal a miniszterelnök-jelölt központi stábjából vitték ki, ahová egyébként a baloldali összefogás tagjai képviselőket delegálhatnak.
Márki-Zay egyébként pontosan erre utalt vasárnapi videójában, amikor úgy fogalmazott, hogy az ellenség betette a lábát a főhadiszállásra. Mindez pedig kizárja annak a lehetőséget, hogy a kormánypárt ügyeskedett volna. Sokkal reálisabb magyarázat, hogy valamelyik szövetséges próbálta gyengíteni a közös jelöltet.”